Ezeket látta már?

Már a konzervatív Svájc is engedélyezte a preimplantációs genetikai vizsgálatokat

2015.06.23. Módosítva: 2015.11.04.

2015. június 14-én népszavazással tették elérhetővé a svájciak az IVF kezelések során az embriók vizsgálatához a preimplantációs genetikai vizsgálatokat (PGD és PGD-A) és a kromoszóma-számbeli rendellenességeket kimutató PGS vizsgálatokat. A szavazáson résztvevők 62%-a támogatta a két vizsgálatot. A svájci népszavazás eredményeképpen Európában immár 23 országban, az európai lakosság 85%-a számára, azaz közel 491 millió ember számára szabadon elérhetőek a preimplantációs genetikai vizsgálatok.

Dr. Edith Coonen, az Európai Humán Reprodukciós és Embriológiai Társaság (ESHRE) PGD konzorcium elnöke elmondása szerint "nagyszerű hír ez a svájciak számára, hiszen egy új reprodukciós eljárás válik elérhetővé biztonságos, hazai környezetben, így a jövőben már nem kell külföldre menniük ezért. A szavazás eredménye széleskörű társadalmi támogatottságot mutat, amelyhez a PGD konzorcium a folyamatos tudástranszferrel tud hozzájárulni."

Már a konzervatív Svájc is engedélyezte a preimplantációs genetikai vizsgálatokat

A Magyar Humán Reprodukciós Társaság évek óta küzd azért, hogy Magyarországon is széleskörűen elérhetővé váljon a PGD-A, PGS vizsgálat és a szakmai véleményformálók se álljanak ennek a bizonyítottan eredményes és világszerte már elterjedt módszernek az útjába. Éppen ezért meglepő, hogy a hazai Humán Reprodukciós Bizottság május 15-én készült szakvéleménye az általa korábban delegált szakértők állásfoglalásával ellentétesen, önmagának is ellentmondva ismételten kutatásnak minősítette hazánkban a PGS vizsgálatokat, annak ellenére, hogy a törvény engedélyezi ezen vizsgálatok végzését.

Ezzel ellehetetleníti a Magyarországon már évek óta sikeresen működő preimplantációs genetikai programot. A HRB ezzel arra kötelezi a meddő párokat, hogy a lombikbébi programok során olyan embriókat is beültessenek az anyaméhbe, melyek esetleg életképtelenek, így a várandósság biztosan vetéléssel végződik, vagy az embriók olyan súlyos genetikai betegséget hordozzanak, mint pl. a Down, Turner-, illetve a Patau szindróma.

Már a konzervatív Svájc is engedélyezte a preimplantációs genetikai vizsgálatokat

A Magyar Humán Reprodukciós Társaság szakmai szempontból visszalépésnek tartja a Humán Reprodukciós Bizottság ezen döntését, és reméli, hogy a döntéshozók figyelembe veszik a nemzetközi szakma véleményét, valamint az ehhez kapcsolódó gyakorlati alkalmazás térhódítását, és ez alapján nem akadályozzák a továbbiakban a magyar meddő párok legjobb érdekeit szolgáló technológiák elérhetővé tételét.

Forrás: Sajtóközlemény
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához