Ezeket látta már?

Miért érnek korábban a mai lányok?

Azok a lányok, akik jó anyagi körülmények között élnek, de apa nélkül nőnek fel hamarabb érik el a pubertáskort.

A Kaliforniai Egyetemen nemrég lezárult kutatás eredményei szerint az apa nélkül, de jó anyagi körülmények között felnövő lányok hamarabb érnek, legalábbis hamarabb lépnek pubertáskorba. A kutatás alapját 444 6-8 éves korú kislány adatai szolgáltatták, akiknek 80%-a apa nélkül vagy nem a biológiai apjukkal egy háztartásban nevelkedett.

Miért érnek korábban a mai lányok?

A kutatók a pubertáskor beköszöntének idejét figyelték a vizsgálatokban részt vevő kislányokkal, azaz a mell fejlődésének és a fanszőrzet növekedésének első jeleinek idejét rögzítették. A vizsgálatokban résztvevők esetében a gazdagabb (az amerikai felmérésben 50 000 dollár, azaz, kb. 10 000 000 forintnak megfelelő éves keresettel rendelkező) családokban nevelkedő lányoknál hamarabb megindult a mellek kifejlődése, mint az ennél kevesebb pénzből élő háztartásokban.

A pubertáskorba általában 10-14 éves kor között lépnek a lányok. Már korábban megfigyelték, hogy az apa nélkül felnövő kislányok esetében korábban is elkezdődhet ez az időszak, de mindeddig retrospektív interjúk formájában vizsgálták a kérdést a szakemberek, ez az amerikai vizsgálat az első, amelyik folyamatosan rögzíti a biológiai változásokat és veti össze ennek eredményeit a családi jellemzőkkel. A korai pubertáskor jelensége nem csak különös, de egyben aggodalomra is okot adhat. A szakemberek szerint ugyanis a mell és a petefészek rákos megbetegedései az élet későbbi szakaszaiban összefügg a korai pubertáskorral is.

Egyre több az olyan statisztikai felmérések száma, amelyek azt a jelenséget rögzítik, hogy ma a lányok már korábban lépnek a pubertáskorba, mint akár csak néhány évtizeddel ezelőtt is.

Forrás: Medipress
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához