Miért van egyre több császármetszés?

Vizsgálat
2012. április 19. 10:53
Módosítva: 2015. november 04. 13:49

Louise Roth, az Arizona Egyetem szociológusa a Social Problems című lapban megjelent tanulmányában annak a véleményének adott hangot, miszerint az egyre növekvő számú császármetszések kedvezőtlen hatással vannak mind a nők, mind gyermekeik egészségére, és emellett az egészségügyi költségeket is szükségtelenül megnövelik.

Roth elsősorban arra volt kíváncsi, miért választja egyre több nő (a köztudat szerint főleg a magasabban képzettek és jobb módúak) a műtétet a természetes szülés helyett, és meglepő eredményekre jutott.

Miért van egyre több császármetszés?

Miért van egyre több császármetszés?

Forrás: Napidoktor


Vizsgálatai során megállapította, hogy a közhiedelemmel ellentétben pont, hogy nem az előbb említett nők döntenek a császármetszés mellett, hanem főleg a feketék vagy a spanyol ajkúak. Roth ezek után nagyjából négymillió 2006-ban rögzített szülés adatait nézte át, melyekből szintén kiderült, hogy a feketék, az indiánok vagy a spanyol ajkúak, illetve azok, akik alacsonyabb társadalmi réteghez tartoztak, ritkábban kerültek olyan helyzetbe, amikor császármetszésre lett volna szükség, mégis többször kérték ezt a szülési módot orvosuktól.

Roth elsősorban azért tartja aggasztónak ezt a tendenciát, mert a természetes szüléshez képest négyszer gyakrabban fordul elő az anya halála császármetszés során. Kíváncsi volt, vajon valóban a szülő nők kérik minden esetben a műtétet, és vajon tudatlanságuk áll-e a háttérben.

Kiderült, hogy egyáltalán nem erről van szó, sőt azok közül, akik rendszeresen jelentek meg terhesgondozáson, többen kérték szüléskor a műtétet.

Roth annak is utánanézett, befolyásolja-e a császármetszések arányát az anya képzettsége, és arra a felismerésre jutott, hogy bár valóban gyakrabban kerül sor műtétre a magasabban képzettek körében, de ennek oka inkább az, hogy ezek a nők többnyire már idősebbek, ami pedig magával hozza a császármetszés esélyének növekedését. Amennyiben pedig ezt a tényezőt is figyelembe vesszük, akkor már az derül ki, hogy inkább az alacsonyabb képesítésűeknél gyakoribb a műtét.

Tanulmánya során Roth arra a végkövetkeztetésre jutott, hogy az egyre növekvő számú császármetszések mögött korántsem az anyák igényei, sokkal inkább a kórházi rutin megváltozása áll. A biztosítók több pénzt fizetnek a műtétek, mint egy természetes szülés után, így az orvosok sokszor indokolatlanul is a műtét mellett döntenek.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!

Forrás: Medipress
# Életmód# szülés# terhesség

TÜNETKERESŐ

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához

Címlapról ajánljuk

(function () {function callGoogleTag(doNotPersonalise) {var nonPersonalisedAds = typeof doNotPersonalise === 'boolean' ? Number(doNotPersonalise) : 1; var adPreview = ((document.location.search.match(/adPreview=[^&]+/g) || [])[0] || '').split('=').pop(); var pageUrl = ''; var pagePath = document.location.pathname.slice(0, 40); var pathArr = (document.location.pathname.match(/([^/]+)/gm) || []).reverse(); for (var i = 0; i < pathArr.length; i++) {if (pathArr[i].match(/^[0-9]+$/g) === null) {pageUrl = pathArr[i].slice(0, 40); break; }} if (window.googletag && window.googletag.cmd) {googletag.cmd.push(function () { googletag.pubads().setRequestNonPersonalizedAds(nonPersonalisedAds); googletag.pubads().collapseEmptyDivs(); googletag.pubads().setTargeting('pageUrl', pageUrl); googletag.pubads().setTargeting('pagePath', pagePath); googletag.pubads().setTargeting('adPreview', adPreview); googletag.enableServices(); }); }} if (typeof window['__tcfapi'] === 'function') {window.__tcfapi('addEventListener', 2, function (tcData, success) {if (success && (tcData.eventStatus === 'tcloaded' || tcData.eventStatus === 'useractioncomplete')) { callGoogleTag(false); window.__tcfapi('removeEventListener', 2, function (success) { }, tcData.listenerId); }}); } else { callGoogleTag(true); } })();