Önveszélyes vallomások: 6 dolog, amiről sokan hazudunk az orvosunknak

#háziorvos #diagnózis #gyógyszer #szex
2020.01.02.

A legtöbben rendszeresen füllentünk az orvosunknak. De mik azok, amiket a legtöbben annyira szégyellünk, hogy inkább elhallgatjuk vagy kikozmetikázzuk, annak ellenére, hogy komoly veszélybe is sodorhatjuk magunkat?

A füllentés és a hazugság az emberi természet része, ezt ne is próbáljuk tagadni. Az orvos és a beteg közötti kapcsolatban azonban szó szerint életbe vágó lehet az őszinteség. Nem mondunk igazat arról, bevettük-e a gyógyszereinket, követjük-e a kapott tanácsokat, és az életmódunkról sem feltétlen kap reális képet. Letagadjuk a rossz szokásainkat, és bizonyos tüneteket egyszerűen elhallgatunk, ez azonban kifejezetten káros, sőt veszélyes is lehet. Az orvos ugyanis nem kizárólag az objektív vizsgálati eredmények alapján tájékozódik az egészségi állapotunkról. Nagyon fontos a szubjektív beszámoló is, vagyis az, hogyan érezzük magunkat.

Miért hazudunk az orvosnak?

A gyakori okok között találjuk a szégyent, vagy azt, hogy bizonyos témákat egyszerűen túl kellemetlennek, túl kínosnak érzünk, így nem is tudunk róluk őszintén beszélni. Nem szívesen számolunk be a székletürítési szokásainkról vagy a szexuális zavarokról, és sok ember már azt is nehezen vallja be, hogy nem olyan a memóriája, mint régen. Pedig ezeknek a tüneteknek az ismerete nemcsak a diagnózishoz, de a megfelelő terápiához is elengedhetetlen! Van, aki a hazugsággal jobb színben szeretné feltüntetni magát, olyan páciensnek, aki egészségesen él, felelősségteljes, megfontolt és betartja a szabályokat.

Amikor szívünk szerint füllentenénk az orvosunknak, jusson eszünkbe: valószínűleg semmi olyan furcsát vagy megbotránkoztatót nem tudunk mondani, amit ő már ne hallott volna. Az orvost köti a titoktartás, így attól sem kell tartanunk, hogy a számunkra kínos információkat kiadja valaki másnak.

A leggyakoribb hazugságok

Az őszintétlenségnek sajnos rövid és hosszú távú következményei egyaránt lehetnek. Megromolhat az orvos és a páciens közötti bizalmai kapcsolat, csökkenhet a kezelések hatékonysága (ezen keresztül a beteg állapota), de téves diagnózishoz, gyógyszerezési problémákhoz, súlyosabb mellékhatásokhoz is vezethet, ha nem mondunk igazat az orvosunknak.

„Természetesen előírás szerint szedem a gyógyszereket!”

Az állapotunk változása (vagy éppen nem-változása) fontos jelzés az orvosnak, például arról, hogy az általa javasolt gyógyszer jól működik. Ha füllentünk arról, hogy bevettük a gyógyszert, mégsem változott az állapotunk, akkor a terápia felülvizsgálatára lesz szükség, és talán olyan szereket is kaphatunk, ami feleslegesen erős a számunkra.

„Nem szedek semmilyen vitamint!”

Manapság teljesen elfogadott, hogy a gyógyszerek mellett vitaminokat, étrend-kiegészítőket vagy gyógynövényeket is alkalmazunk. Az is gyakori, hogy valaki vény nélkül kapható szereket is szed. Nincs ezekkel semmi baj, azonban mindenképpen mondjuk ezt el az orvosunknak, mert a gyógyszerek és az étrend-kiegészítők kölcsönhatásba léphetnek egymással. Gyengíthetik, de fel is erősíthetik egymás hatásait, és ennek akár életveszélyes következményei is lehetnek.

„Mindig rendesen kiváltom a gyógyszereket!”

Sokszor azért füllentünk a gyógyszerekről, mert nem akarjuk, hogy az orvos megtudja, anyagi nehézséget okoz azok kiváltása, megvásárlása. Az orvosnak az a célja, hogy a betege meggyógyuljon, jobban érezze magát, nem pedig az, hogy teljes anyagi csődbe kerüljön. Általában az orvosok is pontosan tudják, milyen anyagi terhekkel jár egy-egy betegség, de ha úgy ítéljük meg, hogy a javasolt gyógyszer egyszerűen nem tudjuk kifizetni, bátran mondjuk ezt meg. Lehet, hogy a megoldás éppen az orvosunknak fog eszébe jutni.

„Nincs semmilyen tünetem.”

Ne feledjük, az orvosunk abból az „alapanyagból” dolgozik, amit mi biztosítunk számára: minél több információt adunk át, annál pontosabb lesz a diagnózis, hatékonyabb a terápia. Ne az orvosnál akarjunk legyőzhetetlennek tűnni! Lehet, hogy amit mi normálisnak vagy elhanyagolható fontosságúnak gondolunk, valójában egy komolyabb betegség korai tünete. Minden olyan dologról igyekezzünk beszámolni, ami eltér a számunkra megszokottól.

„Leszoktam a cigiről, nem iszom egy kortyot sem, nem váltogatom a partnereimet.”

Nagyon sok betegség esetében az életmódváltás is elegendő ahhoz, hogy a tüneteink enyhüljenek vagy akár teljesen el is múljanak. A legtöbb orvos is ezt javasolja első lépésként, még mielőtt gyógyszert írna fel. Ha hazudunk a rossz szokásainkról, az állapotunk pedig változatlan, az orvosunk joggal gyaníthatja, hogy valamilyen komolyabb probléma áll a háttérben. Ez pedig hosszadalmas kivizsgálásokat és erősebb gyógyszerek felírását teheti indokolttá – a legtöbbször teljesen feleslegesen. Azért sem érdemes füllenteni az alkoholfogyasztásról vagy a dohányzásról, mert ezek befolyásolhatják a gyógyszerek hatását, lassíthatják a műtétek utáni gyógyulási folyamatot. Ezek olyan rizikótényezők, melyeket ismernie kell az orvosnak, mielőtt meghoz egy-egy döntést.

Olvasson tovább! Gyulladáscsökkentő gyógyszerek: mikor, melyiket használjuk?

„Fel sem tudom sorolni, mi minden bajom van!”

Nemcsak az információk elhallgatása számít hazugságnak, hanem az is, ha felnagyítjuk, eltúlozzuk a problémákat, vagy éppen újabb és újabb tüneteket találunk ki vagy vélünk felfedezni magunkon. Sajnos, vannak olyanok, akik pusztán nyerészkedni kívánnak azzal, hogy betegebbnek állítják be magukat a valóságosnál. Mások viszont a kapott figyelemre és törődésre áhítoznak. Ha azt tapasztaljuk magunkon, hogy felnagyítjuk a tüneteinket, vagy olyan problémákat is az orvosunk elé tárunk, melyek valójában nem is léteznek, jobb, ha elgondolkodunk azon, mit is akarunk ezzel elérni.

Forrás: EgészségKalauz