Ezeket látta már?

Szexualitás, egészség, önbecsülés: ebben erősek a magyar nők

Szépségápolás
2018. augusztus 07. 17:50
Módosítva: 2018. augusztus 08. 09:18
ebben_erosek_a_magyar_nok

Még európai összehasonlításban is kevés idő jut önmagukra, amelynek az egészségük is kárát látja. Egyedülálló felmérés térképezte fel a női lét legfontosabb aspektusait, 8 országban, 8000 nő megkérdezésével.

Családcentrikusabbak a magyar nők a nyugat-európai társaiknál – ez derül ki a Richter a Nőkért Index reprezentatív kutatásából. Nehezen tudnak ugyanakkor elég időt szakítani szeretteikre, amit jól mutat, hogy kétharmaduk számára jelent kihívást a munka és család közti egyensúly megteremtése. A megkérdezettek közel fele például nem figyel oda a saját teste jelzéseire és hajlamosak inkább küzdeni nőgyógyászati problémáikkal, mint szakemberhez fordulni. A nők ugyanakkor hasonlóan elégedettek az életükkel Magyarországon, mint a Nyugat-Európában: a női élet fő területeit – így a családi életet, párkapcsolatot, szexuális életet, karriert, egészséges életmódot, önbecsülést – vizsgáló Richter a Nőkért Index értéke a 0-100-ig terjedő skálán 63, ami szinte teljesen megegyezik az átlagos európai értékkel (64).

A Richter a Nőkért Program keretében hét nyugat-európai ország - Portugália, Spanyolország, Olaszország, Franciaország, Egyesült-Királyság, Svédország és Németország - valamint Magyarország bevonásával készült el az egyedülálló, reprezentatív kutatás, amely a női lét meghatározó aspektusait vizsgálja, úgy, mint család, karrier, egészségtudatosság, önbecsülés és szexuális élet. A felmérésben, amelyet a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából a Kantar Millward Brown készített, 8000 nő vett részt, akik a 16-59 éves korosztályból kerültek ki.

Azért készítettük ezt a felmérést, mert azt tapasztaljuk, hogy még ma is sokszor tabuként kezelünk egy-egy női léttel, illetve nőgyógyászati problémával kapcsolatos kérdést. Ez a felmérés egyfajta tükröt tartva hívja fel figyelmet a ki nem mondott problémákra hívja, ezzel is elősegítve a megoldáshoz vezető út megtalálását - emelte ki Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. PR és kommunikációs vezetője.

richter_a_nokert_index__0

Forrás: EgészségKalauz


Család és munka mindenek előtt – de milyen áron?

A magyar hölgyek 87%-a számára a család áll az abszolút első helyen, míg a nyugat-európai hölgyek 72%-a nyilatkozott úgy, hogy számára a család a legfőbb prioritás. Komoly kihívást jelent ugyanakkor a család és a karrier összeegyeztetése. Ez a magyar nők számára azért is jelent különösen nagy problémát, mert feleannyian dolgoznak csak részmunkaidőben, mint a többi vizsgált országban, míg hazánkban éppen a teljes munkaidőben foglalkoztatott nők részaránya magasabb.

Az otthon-karrier balanszírozás mellett, a magyar nők kétharmada véli úgy, hogy elég időt tölt a családjával, ugyanakkor alig egyharmaduk szerint könnyű ezt az egyensúlyt megteremteni. Nem csak az én-idő szorul háttérbe: a magyar nők kétharmada nem tud elég időt tölteni a barátaival, míg Nyugat-Európában ez a hölgyek "csupán"’ 40 százalékára igaz.

Legális, valós túlterheltség mellett él a nők többsége. Ha ezen valamelyest változtatni szeretnénk meg kell tanulni nemet mondani. Ha ugyanis bizonyos kérésekre, feladatokra nemet tudunk mondani, akkor tudunk igazán majd igent mondani önmagunkra- hangsúlyozta Szily Nóra.

A feszes időbeosztás ellenére alapvetően sikeresnek érzik magukat a munkában a magyar nők (63% vélekedett így), bár jövedelmükkel jóval kisebb arányban elégedettek (36%).

Női egészség – az állandó túlhajszoltság áldozata?

Míg a család egyértelműen kitüntetett figyelmet élvez a magyar nők életében – 85%-uk érzi úgy, hogy képes biztonságot teremteni családja számára – a saját egészségüket már hajlamosabbak elhanyagolni. Csupán 55% nyilatkozott úgy, hogy odafigyel a teste jelzéseire és azonnal orvoshoz fordul, ha problémát észlel.

Sokszor örökölt tévhitekkel élnek a hölgyek a nőgyógyászati panaszokkal kapcsolatban, és így inkább tűrnek, mintsem hogy orvoshoz forduljanak. De az is jellemző viselkedés, hogy tartva a diagnózistól inkább hárítanak, mint hogy szakember segítségét kérjék- erősítette meg Dr. Telek Tamás, szülész-nőgyógyász.

Ezt jól mutatja a gyakrabban előforduló nőgyógyászati problémákkal kapcsolatos hozzáállásuk is. Például a 29-50 évesek közel fele szembesül menstruációs fájdalommal, amely nőgyógyászati problémákra utalhat, de az érintettek 58%-a inkább csendben elviseli ezt, minthogy szakemberhez forduljon. Hasonló jelenség figyelhető meg a meddőség miatt aggódó hölgyek körében is, akiknek alig egynegyede keres csak fel szakembert. Menopauza esetén is kevesen fordulnak orvoshoz:az érintettek mintegy 60 %-a egyáltalán nem kér szakmai segítséget.

A megelőzés és szűrések területén is van hova fejlődnünk. A megkérdezett magyar nők alig fele jár el rendszeresen preventív vizsgálatokra, de Nyugat-Európában is hasonlóan rosszak az arányok: a nők 54%-a vesz csak részt rendszeres szűrővizsgálatokon.

wwi_infografika__0

Forrás: EgészségKalauz


Vonzó megjelenés – frusztráció, vagy motiváció?

A magyar nők nagyobb arányban nyilatkoztak úgy, hogy vonzónak akarnak tűnni mások szemében (64%), mint nyugat-európai társaik (58%), ugyanakkor megjelenésükkel kevésbé elégedettek (47%, szemben az 55%-os európai átlaggal).A nők rossz önképéhez sok esetben nagyban hozzájárul a közösségi média által közvetített túlzott, legtöbbször idealizált kép a nőkről, ezen jó lenne változtatni- fogalmazott Tari Annamária.

Bár fontos a külső, és az eredmények alapján e tekintetben fejlődni szeretnének a hölgyek, a napi rohanás mellett ez már nem nyújt elegendő motivációt az egészséges életmódra. A kiegyensúlyozott étrendre még viszonylag sokan (60%) figyelnek, azonban rendszeres sportolásról, amelyhez sokkal több időre lenne szükség, már csak a magyar nők egyharmada számolt be, ami jelentősen elmarad a 43%-os nyugat-európai átlagtól.

A kielégítő szexuális élet nélkül is lehet boldog a párkapcsolat?

Négyből három magyar nő szerint a szexualitás fontos, örömforrást jelentő része a női létnek, míg Nyugat-Európában csak a nők 60%-a vélekedik így. Kielégítő szexuális életről azonban már csak a magyar nők 60% számolt be, pedig 80%-uk vallotta azt, hogy szereti a partnerét.Meg kell tanulni beszélni a szexuális életről, sajnos a rossz beidegződések miatt ez gyakori hiányosság. Nem csak beszélni, jól kommunikálni is tudni kell, nehogy a meglévőnél nagyobb fájdalmat, problémát okozzunk- hangsúlyozta, dr. Hevesi Kriszta, szexuálpszichológus.

Egy nőnek negyven felett is jár a szex - kattintson tovább!

Az egészségtudatosság hiánya a szexuális élet területén is megmutatkozik. A felmérésben résztvevő magyar hölgyek 59%-a válaszolta azt, hogy aggódik a nem kívánt terhesség negatív hatásai miatt, miközben 33%-uk nem védekezik semmilyen módszerrel.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben , a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en, Tiktok-on is!

Forrás: EgészségKalauz
# család # én-idő # karrier # szexuális egészség

TÜNETKERESŐ

pulzus ikon

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

keresés

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához
Tünetkereső illusztráció Tünetkereső Orvos válaszol illusztráció Orvos válaszol Gyógyszerkereső illusztráció Gyógyszerkereső Kalkulátorok illusztráció Kalkulátorok

Extra ajánló

Értesüljön legújabb híreinkről hírlevelünkből

Legnépszerűbb

egészségkalauz logo

TÜNETKERESŐ

pulzus ikon

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

keresés

Keresés, pl. fejfájás

Keresés