Ezeket látta már?

Olivia Newton John Budapesten beszélt a mellrák megelőzéséről

A tudatos, egészséges életmód fontosságát hangsúlyozta szerdán Olivia Newton John egy mellrák megelőzésével foglalkozó budapesti sajtóbeszélgetésen, amelyen bemutattak egy új önvizsgálati eszközt is.

Rövid budapesti magánlátogatását megragadva szerették volna a népszerű filmsztárt és énekesnőt, a mellrák elleni küzdelem amerikai aktivistáját összehozni a mellrák megelőzéséért küzdő magyar egyesület támogatóival - mondta el Körtvélyes Éva, az egyesület elnöke az MTI-nek.

A betegség elleni civil összefogást Magyarországon nyolc évvel ezelőtt Nancy Goodman Brinker akkori amerikai nagykövet kezdeményezte. Az egyesület célja, hogy minél több emberhez eljuttassa az üzenetet, a mellrák, ha időben felismerik, több mint 95 százalékos hatékonysággal gyógyítható. "Kétévente el kell menni a kötelező szűrésekre, illetve mindenki végezzen magán önvizsgálatot" - emelte ki a megelőzés leglényegesebb elemeit.

"Sok híresség is segít nekünk az üzenet továbbadásában, hiszen az emberek jobban odafigyelnek rájuk" - magyarázta. Ezért az egyesület népszerű magyar "arcain" kívül nemzetközi sztárokat is igyekeznek bevonni a kampányaikba.

Olivia Newton John megjelenése összekapcsolódott a művésznő által kifejlesztett mell önvizsgálati eszköz bemutatásával, amely Magyarországon három héten belül kerül forgalomba. A szív alakú, áttetsző plasztik zsákocska, amely kevés zselészerű anyagot tartalmaz, a mellre téve tapintás útján a legapróbb elváltozást is segít felfedezni már a legkorábbi stádiumban.

Newton John leszögezte, hogy valójában nem ő a feltaláló, viszont ő volt az, aki újratervezte, és szív alakúra formálta a segédeszközt.

"Először ijesztő volt" - idézte fel, hogy mit érzett annak idején, amikor megtudta, hogy mellrákja van. - "Természetesen mindenki fél tőle, de ahogy egyre többet tudtam meg a betegségről, eldöntöttem, hogy rendbe fogok jönni. Ez nagyon fontos, mert úgy vélem, hogy a rák elleni küzdelem részben a fejben dől el. Vigyázok magamra, nem csak orvosságokat szedek, hanem tudatosan, egészségesen élek" - tette hozzá.

A sajtóbeszélgetésen kiderült, hogy az önvizsgáló párnácskát Kínában gyártják, és a kivitelezés során nagy hangsúlyt fektetnek a környezetvédelmi szempontokra. Míg az Egyesült Államokban már egymillió eladott termék felett járnak, az európai piacra csak most érkezett meg. Gyógyszertárakban és a gyógyászati segédeszköz boltokban árulják majd, és akár húsz évig is használható.

A rendezvényen megjelent Eleni Tsakopoulos Kounalakis amerikai nagykövet asszony is, aki a közelmúltban vette át budapesti hivatalát. Rövid beszédében hangoztatta, hogy a hagyományt folytatva az amerikai nagykövetség továbbra is partnere lehet a magyarországi mellrák elleni összefogásnak.

Az egyesületet támogató Dobó Kata és Oroszlán Szonja arról beszélt az MTI munkatársának, milyen fontos, hogy az ismert emberek megjelenjenek az ilyen típusú kampányokban. "Vissza kell adnunk azt a sok jót, amit kapunk. Tíz éve csinálom a hospice-t, és jó volt ehhez az egyesülethez csatlakozni, mert ez a munka reményteli, hiszen a mellrák gyógyítható, ha időben felismerik " - mondta Dobó Kata.

Oroszlán Szonja úgy vélte sok nő azért nem foglalkozik a megelőzéssel, mert azt gondolják, hogy velük nem történhet baj. "Nekem szerencsére nincs semmilyen érintettségem, és szeretném, ha így maradna. Ezért fontos, hogy éljünk egészségesen, figyeljünk oda önmagunkra, és a család nőtagjait figyelmeztessük a szűrésekre" - mondta.

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához