Ezeket látta már?

Betegségeink - és a belső óra

Életmódorvoslás
2011. november 03. 10:03
Módosítva: 2015. november 04. 13:49

Russell Foster, az Oxfordi Egyetem idegtudomány professzora szerint a bolygónkon lévő szinte minden életformához hasonlóan az emberek fiziológiáját és viselkedését is egy 24 órás belső időzítő szabályozza, befolyásolja, vagy legalábbis finomhangolja. E 24 órás biológiai óra működését a hipotalamusz irányítja. Ez a körforgás számos biológiai folyamatot és a hormonok ingadozását is szabályozza, melyek megnövelhetik bizonyos állapotok és tünetek kockázatát. Az alábbiakban sorra vesszük azokat a kulcsfontosságú időpontokat, amikor bizonyos tünetek a legnagyobb valószínűséggel sújtanak le.

6.00: SZÍVROHAM

A szívroham és a stroke kockázata hajnali hat órától kezd emelkedni, és délelőtt 10 körül éri el csúcspontját. Az American Journal of Hypertension szaklapban megjelent egyik tanulmány szerint 6 óra és dél között 40 százalékkal magasabb a szívroham, és 49 százalékkal magasabb a stroke kialakulásának kockázata. A kutatók szerint ez azzal magyarázható, hogy amikor felkelünk, a napi tevékenységek végzéséhez több oxigénre van szükségünk, és olyan vegyületek szabadulnak fel, melyektől megemelkedik a vérnyomás. A kutatások szerint a kockázat megemelkedése független attól, hány órakor kelünk fel.

7.00: KÖSZVÉNY

A köszvényt a húgysav megnövekedett szintje okozza, ami kristályok képződését eredményezi az ízületek körül. Leggyakrabban a lábfejben okoz fájdalmat. A Chronobiology International folyóiratban közzétett tanulmányukban orosz kutatók kimutatták, hogy a húgysav koncentrációja a vérben reggel 7 órakor éri el tetőpontját. A magas szint valószínűleg az alvás során bekövetkezett felgyülemlés miatt alakul ki.

8.00: ALLERGIA

  1. 1 Az allergiás tünetek, például a szemviszketés és az orrfolyás reggelente a legsúlyosabb. Muriel Simmons, az Allergy UK szervezet munkatársa szerint ez azzal magyarázható, hogy a házban a sok mozgástól, többek között az ágyazástól felkavarodnak és a levegőbe jutnak a poratkák és egyéb allergének.
  2. 2 9.00: MIGRÉN
  3. 3 A Cleveland Klinika kutatói szerint a migrénben szenvedő betegek reggel 8 és 10 óra között tapasztalnak a legnagyobb valószínűséggel rohamokat. A szakértők ezen kívül este 8 és hajnali 4 között is a gyakoriság drámai mértékű emelkedését mutatták ki – ez valószínűleg a vérnyomás megemelkedésével magyarázható a hajnali órákban.

10.00: ÍZÜLETI FÁJDALOM

Dr. Alan Silman, az Arthritis Research UK igazgatója szerint az ízületi fájdalom és merevség a délelőtti órákban a legsúlyosabb. Ezt az éjszakai mozdulatlanság okozhatja, de a kortizon és más hormonok természetesen ingadozó szintjével is magyarázható.

13.00: MAXIMÁLIS IZOMRUGALMASSÁG

A Washington Egyetem kutatói szerint a testhőmérséklet délután 1 és 4 óra között éri el tetőpontját. Mivel az izmok ilyenkor rugalmasabbak és kisebb a sérülés kockázata, ez az ideális időszak az edzésre vagy fizikoterápiás kezelésre.

14.00: AZ ASZTMA MEGELŐZÉSE

Délután 2 órakor a legjobb bevenni az asztma elleni gyógyszereket. A Sao Paulo-i Egyetem kutatói szerint egyetlen adag inhalációs szteroid kora délután alkalmazva védő hatást fejt ki az asztma súlyosbodása ellen éjszaka. Más kutatásból az derült ki, hogy a délután 3 órakor alkalmazott prednisone hatékonyabban csökkenti a légutak gyulladását, mint ugyanez a gyógyszer reggel 8 órakor.

15.00: PÁNIKROHAM

Ez a pánikroham és a szorongás megjelenésének legvalószínűbb időpontja. A Michigani Egyetem kutatása szerint a rohamok kockázata egészen este 7 óráig magas marad. A rohamok mindössze 10 százaléka jelentkezett reggel 10 óra előtt. Egyrészt délután a legaktívabb az idegrendszerünk, másrészt pedig egyszerűen ebben a napszakban történik a legtöbb stresszes esemény.

16.00: ORRFOLYÁS

A Quebeci Egyetem kutatói szerint a köhögés és a nátha tünetei ettől az időponttól kezdve tetőznek. Az egyik elmélet szerint a fertőzés ellen harcoló antitesteket termelő hormonok délután kevésbé aktívak, így az immunrendszer védelme meggyengül.

17.00: CSONT-ÍZÜLETI GYULLADÁS

A tünetek késő délután tetőznek, ezért a gyulladáscsökkentő gyógyszert, például az ibuprofent dél körül érdemes bevenni, hogy éppen a legjobbkor fejtse ki hatását.

19.00: A GYOMORÉGÉS LEKÜZDÉSE

Bár a gyomorégés bármikor lesújthat, a Kansasi Egyetem kutatói összehasonlították a reflux betegség ellen alkalmazott protonpumpagátló gyógyszerek délelőtti és esti alkalmazását. Az eredmények azt mutatták, hogy a gyomorégés tünetei 71 százalékkal csökkentek azokban a betegekben, akik délután és este vették be a gyógyszert, és csak 42 százalékkal azokban, akik délelőtt vették be a gyógyszert.

21.00: GYOMORFEKÉLY

A fekélyek tünetei ilyenkor tetőznek, valószínűleg azért, mert a szervezet ilyenkor emészti a táplálékot. A H2 receptor blokkoló gyógyszerek akkor a leghatékonyabbak, ha lefekvéskor vesszük be ezeket.

22.00: EKCÉMA

10 pikkelysömörben, ekcémában vagy más gyulladásos bőrbetegségben szenvedő beteg közül hét esetében este 10 óra körül erősödött a tünetek jelentkezése. A Wake Forest Egyetem kutatói szerint ennek a bőr hőmérsékletéhez lehet köze. A magasabb testhőmérsékletet az idegvégződésekre gyakorolt hatása miatt a viszketés fokozódásával hozták összefüggésbe. A bőr ezen kívül vizet is veszít éjszaka, ami szintén kiválthat száraz, viszkető érzést. A másik elmélet szerint a fájdalomhoz hasonlóan a viszketés érzékelésében részt vevő vegyületeknek is van napi ciklusuk.

23.00: SZÜLÉSI FÁJDALOM

Ebben az időszakban indul meg leggyakrabban a vajúdás. Ennek egyik oka a változó hormonok, de egy másik elmélet szerint a test ebben az időszakban lazul el a legjobban. Egyes szakértők szerint azért alakult ki ez a jelenség, hogy a nők a sötétség leple alatt adhassanak életet gyermeküknek.

Hajnali 4.00: ASZTMA

Sok asztmás tapasztalja azt, hogy a légzészavar, a zihálás ekkor éri el tetőpontját. A Harvard Egyetem kutatói szerint ez a következő tényekkel magyarázható: éjszaka nagyobb mértékben ki vannak téve az allergéneknek, a légutak lehűlnek, fekvő helyzetbe kerülnek, és hormonális változások következnek be.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben , a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en, Tiktok-on is!

Forrás: Medipress
# általános egészségügyi téma # életmód # kutatás # pszichológia

TÜNETKERESŐ

pulzus ikon

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

keresés

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához
Tünetkereső illusztráció Tünetkereső Orvos válaszol illusztráció Orvos válaszol Gyógyszerkereső illusztráció Gyógyszerkereső Kalkulátorok illusztráció Kalkulátorok

Extra ajánló

Értesüljön legújabb híreinkről hírlevelünkből

Legnépszerűbb

egészségkalauz logo

TÜNETKERESŐ

pulzus ikon

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

keresés

Keresés, pl. fejfájás

Keresés