A szélütés kockázatát is csökkentheti a csokoládé?

Dietetika
2010. február 15. 09:55
Módosítva: 2015. november 04. 13:49

Újabb tanulmányok igazolták, hogy a csokoládé jótékony hatással van az érrendszerre, és rendszeres fogyasztása csökkenti a szélütés kockázatát. Egy felmérés viszont ellenkező eredménnyel járt.

A csokoládéban lévő kakaó sok flavonoidot tartalmaz, amely a kutatók szerint gátolja a véralvadékok, vérrögök kialakulását.

A kanadai Hamiltonban lévő McMaster Egyetem tudósai három kutatás eredményeit elemezték. Az első, 44 ezer személy részvételével zajló felmérésből kiderült, hogy hetente egy adag csokoládé elfogyasztása 22 százalékkal csökkenti a kialakulásának kockázatát. A második tanulmány során ezerkétszáz személyt vizsgáltak, és megállapították, hogy heti ötven gramm csokoládé a felére csökkenti az agyi infarktus rizikóját.

A harmadik vizsgálat viszont az édesség egyetlen védő funkcióját sem támasztotta alá. Sarah Sahib kutató véleménye szerint elsősorban azt kellene tüzetesebben elemezni, hogy valóban a csokoládé csökkenti-e a szélütés kockázatát, vagy pedig az eleve egészségesebb emberek fogyasztanak inkább több édességet.

A tudósok áprilisban egy neurológuskonferencián ismertetik eredményeiket Torontóban.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!

Forrás: MTI
# diéta# idegrendszeri betegség# szív- érrendszeri betegségek# terápia

TÜNETKERESŐ

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához

Címlapról ajánljuk