Napi 3 csészénél több kávét iszik? Durva hatással lehet a veséjére

Dietetika
2023. október 08. 07:49

A kutatók azt vizsgálták, hogyan hat a túl sok kávé a vesére. Érdekes eredményekre jutottak.

Dobson Szabolcs gyógyszerengedélyeztetési szakértő csoportjában egy izgalmas tanulmányra hívta fel a figyelmet.

"A túl sok kávé és a vesekárosodás – nem mindenkit érint egyformán a kockázat. A Torontói Egyetem és a Padovai Egyetem kutatói azt találták, hogy a nagymérvű kávéfogyasztás és a vesekárosodás közötti összefüggés egy koffeint bontó enzim genetikai módosulatán múlhat.

Tanulmányukban kimutatták, hogy a vesekárosodásra jellemző paraméterek csaknem háromszor gyakoribbak voltak azoknál a sok kávét ivóknál, akikben az úgynevezett CYP1A2 májenzim génjének egy olyan változata működik, amelyik lassítja a koffein lebomlását, szemben más olyan sok kávét fogyasztókkal, akiknél a gén eltérő változata található, olyan, amelyik gyorsabb koffein-anyagcserét tesz lehetővé" - írta posztjában a szakember.

A bejegyzésből kiderült, hogy a tanulmány szerint a veseműködési zavar kockázata csak azoknál volt jelentősebb, akik naponta három vagy több csésze olasz kávét ittak. A kutatók a veseelégtelenség három jellemzőjét tanulmányozták: fehérjevizelés, hiperfiltráció és magas vérnyomás.

A gyors koffenbontók hatékonyabban távolítják el a koffeint a szervezetükből, és így elkerülhetik a koffein káros felhalmozódását. Ezek az egyéni különbségek segítenek megmagyarázni azt, hogy a kávéval és a vesebetegséggel kapcsolatos korábbi tanulmányok miért nem adtak egyértelmű eredményeket.

Ez a JAMA Network Open folyóiratban megjelent tanulmány megfigyeléses (obszervációs) jellegű volt, és több mint ezer olaszországi résztvevő adatait tartalmazta, amelyeket egy évtizeden keresztül gyűjtöttek a Padovai Egyetemen.

Olvasta már?

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Pajzsmirigy betegsége van? Nem mindegy, mennyit kávézik!

EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!

Forrás: Egészségügyi szakirodalmi tallózó
# kávé# vesebetegség# koffein# Kutatás

TÜNETKERESŐ

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához

Címlapról ajánljuk