Karácsonyi készülődés cukorbetegen: ezek a dietetikus tanácsai
Nagy odafigyelést igényel a karácsonyi időszak a cukorbetegeknek.
A kiegyensúlyozott táplálkozás alapelveinek megfelelően a cukorbetegnek is napi négy-öt-hatszori étkezés javasolt. Ebbe a ritmusba a süteményeket, édességeket a tízórai vagy az uzsonna gyanánt iktassa be, ezek lesznek a kis étkezések.
Dr. Porochnavecz Marietta, a Cukorbetegközpont belgyógyász-diabetológusa és Szarka Dorottya, a Cukorbetegközpont dietetikusa mondja el a legfontosabbakat. A legtöbb 2-es típusú cukorbeteg jelentősebb súlyfelesleggel rendelkezik, mely nagy szerepet játszik a betegség és a szövődmények kialakulásában. Fontos, hogy a szénhidrátok számolásán túl a túlzott zsiradékbevitelre is odafigyeljen a plusz kalóriák miatt.
A kiegyensúlyozott táplálkozás alapelveinek megfelelően a cukorbetegnek is napi négy-öt-hatszori étkezés javasolt. Ebbe a ritmusba a süteményeket, édességeket a tízórai vagy az uzsonna gyanánt iktassa be.
Figyeljünk az ételek szénhidráttartalmára!
Lehetőleg tartsunk magunkat a szükséges szénhidrát mennyiség elfogyasztáshoz.Tálalásnál szellősen, széthúzottan rendezze el a tányéron. Megengedett az is, hogy valamit csak megkóstol egyetlen falat erejéig.
Lassan étkezzen, alaposan rágjon meg minden falatot!
A jóllakottság érzés az étkezés megkezdése után csak 20-25 perc után jelentkezik. Az átlagosan ebédre ajánlott köretmennyiség (rizs, köles, bulgur, burgonya, tészta, stb.) a tányér kb. 1/3-át foglalja el.
Legyen változatos a „klasszikus” köret is!
Készítse zöldségesen a gabonákat: a rizibizit barna rizsből, illetve kóstolja meg a céklás hajdinarizottót, valamint a paradicsomos kölest. Kiváló rostforrások és lassú felszívódású szénhidrátok a lencsés köretek, melyekkel finom rakott étel is készíthető.
- Fogyasszon sovány húsokat, és az elkészítés során is törekedjen a zsírszegénységre!
- Ha mindenképpen rántott húst vagy rántott halat kíván enni, válasszon mellé salátát vagy zöldségköretet.
- Amennyiben desszert is kerül az asztalra, akkor a megszokotthoz képest kevesebb köretet fogyasszon.
Csökkenthető a szénhidrát tartalma!
Ha valaki cukorbeteg, nem kell lemondania az édességekről és nassolni valókról sem! A sós kekszek, úgymint a köményes, sajtos rudak, a pogácsák tésztái készüljenek túróval gazdagítva – ezzel a szénhidrát-tartalmukat is csökkenteni tudjuk.
- Fehér liszt helyett lassabb felszívódású teljes kiőrlésű lisztet, zablisztet vagy alacsony szénhidráttartalmú mandula- vagy kókuszlisztet ajánlunk.
- Cukor helyett használjon természetes (pl. eritrit, stevia) vagy mesterséges édesítőszert.
Fontos arra is figyelni, hogy egyes édesítőszerek hőérzékenyek, főzés és sütés hatására veszítenek édesítő erejükből, vagy mellékízük lesz. Javasoljuk a ciklamát, az aceszulfám-K alapú mesterséges édesítőszereket, vagy a természetes édesítőket: erititet, steviát.
Ha piskótát vagy más olyan süteményt készít, melyben fontos az édesítő mennyisége, a pontos arányok, a legjobb választás a kristályos vagy por állagú eritrit.
Koccinthat, de mértékkel igyon!
Mindig étkezés után vagy az étkezésekhez, néhány falathoz kötötten fogyasszon alkoholtartalmú italt! Kerülje a magas cukortartalmú alkoholos italokat (pl. édes pezsgők, desszertborok, likőrök nem ajánlottak)! És még egy jó tanács! Alkoholos ital fogyasztása előtt ellenőrizze vércukorszintjét.
Az önellenőrzés, illetve a mértékletesség az ünnepi készülődés és az ünnep hetében is nagyon fontos – tanácsolják a Cukorbetegközpont szakértői.
Összegezve
- A cukorbetegeknek nagy figyelmet kell fordítaniuk az ünnepi időszakban (is) az étkezésre.
- Cukorbetegség esetén fontos a súlyfelesleg kontrollálása és a zsírbevitel korlátozása.
- Édességeket érdemes tízórai vagy uzsonna gyanánt fogyasztani, figyelembe véve azok szénhidrát mennyiségét.
- Sütemények készítésekor érdemes olyan édesítőszereket használni, amelyek hőállóak és nem veszítenek az édesítő erejükből.
Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!
Inzulinrezisztensként sem kell lemondania a finom süteményekről, ha ezt tudja!