Irodai napok mellé ilyen mozgás illik – és ilyen nem
A rohanó hétköznapokban mindaddig nem tudatosul bennünk, milyen hatással van a mozgás(hiány) a testünkre, ameddig valamilyen probléma nem alakul ki. Megszólalóink történetei jól szemléltetik, milyen következményekkel járhat, ha túl keveset mozgunk vagy hirtelen terheljük a testünket. Bemutatjuk, hogyan lehet enyhíteni a makacs aranyeres tüneteket.
Óvatosan a túlzott lelkesedéssel!
Gábor (42) korábban lendületes, sportos életet élt: reggelenként futott, munka után pedig rendszeresen járt edzeni. Az új, nagyobb felelősséggel járó pozíciója azonban mindent felborított – több időt töltött az íróasztal mellett, és nem maradt energiája a mozgásra. A változás rövid időn belül elkezdett mások számára is látszani, ezért Gábor elhatározta, hogy újra formába hozza magát, és összeállított magának egy otthoni edzéstervet. Azzal viszont nem számolt, hogyan hat majd a terhelés az ülő életmódja, a rendszertelen, rostszegény étkezési szokásai és a túlsúlya miatt kialakult aranyerére, így a saját testsúlyát kihasználó, intenzív haspréssel járó gyakorlatai csak rontottak a helyzeten. Végül a barátai tanácsára egyszerűbb, kíméletesebb mozgásformákat épített be a napi edzésébe. Rendszeresen sétált, újra vásárolt uszodabérletet és könnyű gerinctornát végzett. Ezek a változtatások fokozatosan javították az emésztését, és a tünetei is enyhültek.
Gátizomtorna: nem mindegy, hogyan sajátítjuk el
Eszter (36) irodai munkát végzett, és már régóta érezte, hogy a napi több óra ülés nem tesz jót. Fájt a háta, a medencefenék területén pedig állandó feszültséget érzett. Amikor a kellemetlen tünetek erősödni kezdtek, elhatározta, hogy szakembertől kér segítséget, mert a helytelenül kivitelezett gyógytornagyakorlatok többet árthatnak, mint használnak. A gyógytornásztól elsajátított mozdulatokat később már akár egy buszmegállóban állva vagy a munkahelyi székén ülve is tudta végezni. A rendszeres gyakorlás nemcsak az aranyeres tüneteket csökkentette, hanem a vérkeringésének és az általános komfortérzetének is jót tett.
Halljuk meg, ha jelez a testünk!
A két történet közös tanulsága, hogy a mozgás, a testtartás és a mindennapi szokások döntően befolyásolják, mennyire vagyunk kitéve az aranyeres panaszok kockázatának. Nem szükséges edzőterembe menni, sőt sokszor néhány percnyi otthoni átmozgatás, séta vagy pár kímélő tornagyakorlat is sokat segít. A testünk előbb-utóbb úgyis jelzi, ha változtatnunk kell – érdemes ezeket a jelzéseket komolyan venni.
Az aranyér gyakran az első figyelmeztetés arra, hogy túl keveset mozgunk, rost- és folyadékszegényen étkezünk, és ideje újragondolnunk pár dolgot. A mozgás mellett az étrendünkre is érdemes odafigyelnünk. A korai panaszok enyhíthetőek vény nélkül kapható patikaszerekkel. Az idő előre haladtával elhanyagolt aranyeres tünetek esetén akár orvosi beavatkozásra is lehet szükség. Minél korábban reagálunk, annál könnyebb visszaállítani a testünk egészséges működését.
Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!