Ezeket látta már?

Bélgyulladás ellen mandula? Ezt mondja a tudomány

mandula hatása bélrendszer, bélflóra

Emésztésjavító előnyökre bukkantak, amikor az egész és az őrölt mandula bélrendszerre gyakorolt hatását vizsgálták.

A bélmikrobiom a bélben élő több ezer mikroorganizmusból áll. Ezek létfontosságú szerepet játszanak a tápanyagok emésztésében, és pozitív vagy negatív hatással lehetnek az egészségünkre, beleértve az emésztő- és immunrendszerünket is.

Miért fontos a mikrobiom állapota?

Annak mechanizmusait, hogyan hat a bélmikrobiom az emberi egészségre, még vizsgálják, de arra már bizonyítékok utalnak, hogy bizonyos típusú élelmiszerek fogyasztása pozitívan befolyásolhatja a bélrendszerünkben lévő baktériumtípusokat, illetve azt, hogy mit csinálnak a bélrendszerünkben.

Egy, az American Journal of Clinical Nutrition című szaklapban megjelent tanulmány kutatói 87 egészséges felnőttet toboroztak, akik már eleve kevesebbet ettek az ajánlott élelmi rostmennyiségnél, és akik tipikusan egészségtelen nassolnivalókat (pl. csokoládét, chipseket) fogyasztottak. A kísérletben résztvevőket három csoportra osztották:

  1. az egyik csoport napi 56 g egész mandulára,
  2. a másik csoport napi 56 g őrölt mandulára cserélte le a nassolnivalóit,
  3. a kontrollcsoport pedig energiában megegyező muffint evett.

A kísérlet 4 hétig tartott.

„A bél mikrobióta részben a rövid szénláncú zsírsavak, például a butirát termelésén keresztül befolyásolja az emberi egészséget. Ezek a molekulák üzemanyagforrásként szolgálnak a vastagbélben lévő sejtek számára, szabályozzák más tápanyagok felszívódását a bélben, és segítenek az immunrendszer egyensúlyában” – mondta el Kevin Whelan professzor, a tanulmány vezető szerzője, a táplálkozástudományi tanszék vezetője a Medical Xpressnek.

Betegségmegelőző hatása van a mandulának?

A kutatók megállapították, hogy a mandulafogyasztók körében a butirát szintje jelentősen magasabb volt a muffint fogyasztókhoz képest. A butirát egy rövid szénláncú zsírsav, amely a vastagbelet bélelő sejtek fő üzemanyagforrása. Ha ezek a sejtek hatékonyan működnek, akkor ideális feltételeket biztosítanak a hasznos bélmikrobák számára, erősítik a bélfalat, és segítenek elkerülni az olyan betegségek kialakulását, mint a lyukasbél szindróma, vagy a bélgyulladás, illetve hozzájárulnak a tápanyagok jobb felszívódásához is.

A bél tranzitidőben – abban az időben, amíg a táplálék végig halad a bélben – nem volt jelentős különbség, azonban a mandulát fogyasztóknak további 1,5 alkalommal több székletürítésük volt hetente a többi csoporthoz képest. Ezek az eredmények azt sugallják, hogy a mandulafogyasztás a székrekedésben szenvedőknek is előnyös lehet.

A tesztek kimutatták, hogy az egész és őrölt mandula fogyasztása tápanyagokban is gazdagította az emberek étrendjét, magasabb volt az egyszeresen telített zsírsavak, rostok, kálium és más fontos tápanyagok bevitele a kontrollcsoporthoz képest.

Whelan professzor szerint ezek az eredmények arra utalnak, hogy a mandulafogyasztás olyan módon kedvezhet a baktériumok anyagcseréjének, amely hatással lehet az emberi szervezet egészére.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

Forrás: MedicalXpress
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához