Ezeket látta már?

Gond van az étrend-kiegészítők és gyógyszerek háza táján

magnézium, D-vitamin

Miközben a reklámok jelentős része gyógyszerek fogyasztására buzdít, az internetes kereskedelem bővülésének köszönhetően dinamikusan nő az étrend-kiegészítők piaca is.

Mindez új kihívásokat jelent mind a fogyasztók, mind a termékek jogszerű forgalmazását felügyelő hatóságok részére. Ezért ahhoz, hogy az emberek csak biztonságos termékekhez férjenek hozzá és ne impulzus alapján válasszanak, az érintett állami szervezeteknek is együtt kell működniük - értett egyet az Állami Számvevőszék (ÁSZ) által szervezett találkozón a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK), a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az ÁSZ közleménye szerint.

Domokos László az ÁSZ elnöke elmondta, hogy a számvevőszék támogató, tanácsadó funkciója keretében olyan témákat is feldolgoz, melyek a közpénzzel gazdálkodó szervezetek mellett a társadalom széles rétegeit is érintik. Igény van arra, hogy feltárják a gyógyszer és étrend-kiegészítők fogyasztásával kapcsolatos társadalmi dilemmákat, egyfajta vitát generáljanak, és közösen beszéljék át a felmerülő kérdéseket - emelte ki az ÁSZ elnöke.

Rigó Csaba, a GVH elnöke azt mondta, az ÁSZ elemzése ráirányítja a figyelmet egy olyan fontos területre, ahol kiemelt cél a fogyasztók védelme. Kifejtette, a pandémia is hozzájárult az étrend-kiegészítők fokozott fogyasztásához, komoly reklámüzletág épült ezekre a termékekre. A GVH nagy erőfeszítést tesz azért, hogy fellépjen azokkal a piaci szereplőkkel szemben, amelyek étrend-kiegészítőt gyógyhatás ígéretével - mintegy gyógyszerként - reklámoznak. Ez tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatnak minősül, amelyekkel kapcsolatban a GVH széles körű tapasztalattal rendelkezik.

Oravecz Márton, a Nébih elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy az étrend-kiegészítők az uniós szabályok alapján az élelmiszer kategóriába tartoznak, és bár erre a termékcsoportra az uniós szabályok vonatkoznak, a világ kinyílt, így bármit bárhonnan be lehet szerezni. A hatósági célellenőrzések során tapasztaltak, valamint a közelmúltban a Nébih által végzett közvéleménykutatás is rámutatnak arra, hogy az internet egyre nagyobb szerepet tölt be az étrend-kiegészítők értékesítésében. Oravecz Márton szerint fontos előrelépés lenne - a folyamatos hatósági ellenőrzés mellett - a vásárlói tudatosság erősítése, továbbá a társhatóságokkal való együttműködés is kiemelt jelentőséggel bír.

Olvasson tovább! Az antibiotikum helyes szedése: ezeket tartsa be!

Feigl Edit az OGYÉI főigazgató-helyettese szerint a polcokon sok olyan termék van, amivel az intézet nem is találkozik. Elmondta, hogy az étrend-kiegészítőknél megfigyelhető a termékek számának növekedése évről évre, valamint a termékek csak notifikációs eljárásra való kötelezettsége miatt a hatóság számára kihívást jelent a biztonság érvényesítése.

A találkozón részt vett szervezetek vezetői egyetértenek abban, hogy ellenőrzési szinten szükséges a preventív szemlélet erősítése, de emellett fontos az állampolgárok szintjén is a személyes felelősségvállalás tudatosítása, és a prevenció érdekében a lakossági tudatosság jelentheti az egyik megoldást.

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához