Ezeket látta már?

5 éves gyerekével együtt akart meghalni egy magyar anya

D-vitamin, fáradtság, hormonális, depresszió

114 kilométer per órával ütközött egy szemből érkező autóba. Ennyin múlt a tragédia.

A Győri Fellebbviteli Főügyészség álláspontjával egyetértett a bíróság és súlyosította annak a nőnek a büntetését, aki az általa vezetett személygépkocsival szándékosan áttért a másik forgalmi sávba és ott összeütközött egy szemből érkező járművel.

A kisfiú a hátsó ülésen utazott

A jogerős ítélet szerint az anya 2017. május 5-én gyermekével közlekedett. A kisfiú a gépkocsiban hátul, biztonsági gyermekülésben utazott. A nő öngyilkos akart lenni, ezért elhatározta, hogy nekihajt egy másik járműnek. Ezért a 85. számú főúton legalább 114 km/h sebességgel haladt, majd áttért a menetiránya szerinti bal oldali sávba. A szemből érkező jármű vezetője ezt észlelte, lassított és a jobb oldali útpadka felé kormányozta a járművét. A nő azonban lassítás nélkül nekihajtott, aminek következtében a személygépkocsija többször átpördült és az oldalára borult.

Az anya és 5 éves gyermeke – köszönhetően annak, hogy mindketten használták a biztonsági övet – 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek. Amennyiben a vétlen járművezető - aki sérülést ugyan nem szenvedett, de autója totálkáros lett -, nem csökkenti a sebességet és húzódik jobbra a járművével, úgy frontális ütközés következik be, melynél a halálos eredmény nem zárható ki.

Súlyosbították a büntetést

A nő pszichiátriai betegsége súlyos fokban korlátozta őt abban, hogy a cselekménye következményeit felismerje, és ennek megfelelően cselekedjék. A Győri Törvényszék az anyát minősített emberölés bűntettének kísérlete és rongálás vétsége miatt 2 év börtönbüntetésre, és 5 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte. A börtönbüntetés végrehajtását 5 év próbaidőre felfüggesztette.

Az ítéletet a nő és a védője tudomásul vette, míg az ügyész a közúti járművezetéstől eltiltás tartamának emelése érdekében jelentett be fellebbezést. A Győri Ítélőtábla az ügyészi fellebbezéssel egyezően a – több közlekedési szabályt is megszegő, ezzel mások életét szándékosan veszélyeztető –, nő közúti járművezetéstől eltiltás büntetését 8 évre súlyosította.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

Forrás: http://ugyeszseg.hu/
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához