Ezeket látta már?

Borzalmas, amit átélt: ágyhoz kötöztek egy idős nőt a kórházban

kórház, agyvérzés, demencia, ágyhoz kötözés

„Inkább meghalok, minthogy visszamenjek” - emlékezett vissza a 79 éves nő.

A szlovákiai Malacky-ban történt eset megrázta az embereket

A 79 éves asszony agyvérzés gyanújával került kórházba. A család elmondása szerint az első három nap alatt nem volt gond, nem érte semmilyen atrocitás, a vizsgálatok rendben zajlottak. A következő nap estéjén azonban az idős nő lefekvés előtt még kiment a mosdóba, ez pedig olyan megtorlást eredményezett, amire egyáltalán nem számított.

„Elalvás előtt ki kellett mennem a vécére, szóval ki is mentem. A nővér azonban elkezdett kiabálni velem, hogy mit keresek ott. Ezután visszamentem a szobába” – írta meg a Ms. Žofie panaszát a noviny.sk, ami fel is kereste a kórházat az ügyben.

Az idős nőnek később ismét meg kellett volna látogatnia a mellékhelyiséget, ám elmondása szerint kiabálni kezdtek vele, lekezelők voltak, éreztették vele, hogy zavarja őket ezzel az "igényével". A beszámoló szerint:

Visszavonszolták a szobája és megkötözték

"Nem tudom, nem tudom megmagyarázni, miért tették" - mondta utólag. A beteg nő mintegy 4 óráig mozgásképtelenül feküdt az ágyában, másnap pedig hazaengedték a kórházból. Családtagjainak gyanús lett, hogy zúzódások borítják a testét, nem értették az okát.

Az intézmény magyarázata a lapnak az volt, hogy meg kellett akadályozniuk a beteget az esetleges önkárosítástól és a szökéstől. A kórházban a papírjain azt is feltüntették, hogy demencia jeleit mutatta, családtagjai szerint azonban a nyugdíjasnak nincsenek pszichés problémái, nem demens, teljesen önellátó.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Ápoló tolvajok: hatalmas összeget vettek ki az idős házaspár fiókjából

Forrás: noviny.sk
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához