A gyermekek panaszmentes gyógyulását támogatja az interaktív betegjogi foglalkoztató füzet
Az információhoz való hozzáférés segíti a betegségek megértését és a gyógyulást.
A gyermekek panaszmentes gyógyulásához, gyógyításához kíván támogatást nyújtani a Belügyminisztérium (BM) Integrált Jogvédelmi Szolgálata. Ennek része az az interaktív betegjogi foglalkoztató füzet, amelyet az idei gyermeknap alkalmából készítettek az egészségügyi ellátásban részesülő gyermekek, hozzátartozóik, illetve az egészségügyben dolgozók számára - közölte a tárca jogvédelmi biztosa hétfőn Budapesten.
Tájékoztatáshoz való jog a harmadik leginkább érintett betegjog
Novák Krisztina a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet épületében megtartott tájékoztatón egyebek mellett arra hívta fel a figyelmet, hogy a tájékoztatáshoz való jog a harmadik leginkább érintett betegjog. A megfelelő kommunikáció elsősorban azért segíti nagyban a gyógyulást, mert így a beteg tisztában van a betegség lefolyásával, a terápiás lehetőségekkel, illetve az orvosnak is joga van ismerni a kórelőzményeket, a beteg életvitelét, valamint azt, hogy milyen gyógyszereket szed - fűzte hozzá.
A jogvédelmi biztos a kölcsönös bizalmon alapuló orvos-beteg viszonyt kiemelt fontosságúnak nevezte.
Felidézte, hogy tavaly indították el az "értsük jól egymást" kampányt, ami újabb mérföldkőhöz érkezett: az "értsük mi is jól egymást" szlogennel most kiadott betegjogi foglalkoztató füzet is ezt a nevet viseli.
Gyerekek és betegjogok
A betegjogok a gyermekeket is megilletik, ez a füzet pedig segít abban, hogy ők is megismerjék a betegjogokat, illetve játékos formában segít azt elsajátítani - hangsúlyozta. Kiemelte, ez a foglalkoztató füzet nemcsak informál, hanem tudást is ad, segít abban, hogy a gyerekek bátrabban kérdezzenek, kevésbé féljenek, aktívabban részt vegyenek a gyógyulásukban és ismerjék meg az egészségügyi ellátórendszert.
A 15 ezer példányban kiadott füzetet a tájékoztató helyszínén, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetben "indították útjára"; a jogvédelmi biztos tájékoztatása szerint ezután mindenhová eljuttatják, ahol szükség van rá.
Novák Krisztina közös célként fogalmazta meg, hogy "értsük jól egymást". Elengedhetetlennek nevezte, hogy a gyermekek, hozzátartozóik, valamint az orvosok és minden egészségügyi dolgozó meghallja egymást és ismerje egymás jogait.
Nagy Anikó, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet főigazgató főorvosa az általa irányított intézményt olyan helyként jellemezte, ahol a gyermekeket nap mint nap partnerként kezelik. Fontosnak nevezte a partnerkapcsolatot a betegek, orvosok, ápolók között is.
Olyan nyelven kell tájékoztatni, amit mindenki ért - hangsúlyozta, hozzáfűzve: az is fontos, hogy a gyermekek érezzék az odafigyelést és a környezettel is megismerkedjenek.
Ha egy gyermek megtanulja, hogy nem kell félnie, akkor partner lesz - fogalmazott a főigazgató a gyógyítás folyamatáról. Megjegyezte, hogy minden olyan technika fontos, ami ezt segíti, és ez a játékos foglalkoztató füzet is ilyen, emellett az orvosok, ápolók feladatainak elvégzését is segíti.
- Az a tapasztalat, hogy a betegjogi képviselők is átérzik ennek a tájékoztatásnak a fontosságát - hangsúlyozta Nagy Anikó.
Összegezve
- A Belügyminisztérium támogatni kívánja a gyermekek gyógyulását egy interaktív betegjogi foglalkoztató füzet kiadásával.
- Novák Krisztina kiemelte, hogy az információhoz való hozzáférés segíti a betegségek megértését és a gyógyulást.
- Az 'értsük jól egymást' kampány célja a kommunikáció javítása az egészségügyben résztvevők között.
- A gyermekek betegjogi ismereteit kommunikációs készségek javításával is támogatja a füzet.
- Nagy Anikó hangsúlyozta a gyermekekkel való pozitív partnerkapcsolat fontosságát az egészségügyi ellátás során.
Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben , a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en, Tiktok-on is!