Ezeket látta már?

Veszélyben a fiatalok mentális egészsége: 33 amerikai állam perli a Metát és az Instagramot

social media függőség, fiatalok, amerikai per

Egy rakat amerikai állam vezetése perli be a Metát és a hozzá tartozó Instagramot, mert közvetlenül hozzájárulhatnak a fiatalok mentális egészségének károsodásához.

A keresetet 33 állam terjesztette elő a kaliforniai Oaklandben található szövetségi bíróságon. A vád szerint az érintett platformok félrevezetik a nyilvánosságot az alkalmazásaik veszélyeiről, és szándékosan ráveszik a fiatalokat a függőséget okozó közösségi média használatára, ráadásul a Meta megsértette a 13 év alatti gyermekek körében végezhető adatgyűjtésre vonatkozó előírásokat is – írják a keresetben.

„A Meta nagy teljesítményű és példátlan technológiát alkalmaz a fiatalok elcsábítására, bevonására és végső soron behálózására” – áll a keresetben, melyben azt írják, hogy a céget csak a haszonszerzés érdekelte.

„Csalódottak vagyunk, amiért ahelyett, hogy az iparággal együttműködve hatékony, egyértelmű és életkornak megfelelő szabványokat dolgozhatnának ki, az ügyészek ezt az utat választották” – áll a Meta közleményében, amelyben leszögezik, hogy a vállalat „mindig is” a fiatalok internethasználatának biztonságosabbá tételén fáradozott.

2021-ben közzétett dokumentumok szerint, a Meta vezetése már korábban is tudta, hogy az Instagram függőséget okozhat, egyes tinilányok esetében pedig súlyosbíthatja a testképzavart.

Kilenc másik állam szintén benyújtja a keresetét, így 42-re nőhet a pert indító államok száma. A közelmúltban több iskolai körzet és magánszemély is pert indított a TikTok, a Google és a Youtube ellen, mivel ezek használata könnyen függőséget okozhat az iskoláskorú gyermekeknél.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához