Ezeket látta már?

MOK: eddig 20 ezren nyilatkoztak, hogy tagok maradnak

háziorvos

Eddig az orvosok körülbelül fele, a fiatalabb orvosok többsége támogatja a Magyar Orvosi Kamarát - derül ki a MOK közleményéből.

Miután a kormány március elején eltörölte a kötelező kamarai tagságot - azt követően, hogy a MOK tiltakozott az egészségügy átalakítása ellen -, március végéig kell az orvosoknak nyilatkozni a kamarai tagságról. Aki nem nyilatkozik, automatikusan megszűnik a tagsága.

Eddig 20 ezren jelezték a MOK felé, hogy szeretnének tagok maradni. A becslések szerint Szabolcsban körülbelül 80 százalék a támogatottság, az RTL Híradójának nyilatkozó Bélteki Béla, nyíregyházi orvos szerint a MOK az, aki kiállhat értük, és kell, hogy az orvostársadalom is tartozzon egy olyan kamarához, ami valóban akarja és tudja is az érdekeiket képviselni, érvényesíteni.

Takács Péter korábban azt mondta, hogy reméli, hogy az orvosok csendes többsége a karrierjük érdekében a kormányt támogatja majd. Szijjártó Péter, a MOK Győr-Moson-Sopron megyei elnöke szerint a hangos többség a MOK mellett áll.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

MOK: csak öt 30 év alatti háziorvos van egész Magyarországon

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához