Ezeket látta már?

Olyan súlyosan megsérült a magyar focista arca meccs közben, hogy meg kellett műteni

szemgödör törés, Sallai Roland, csonttörés, foci

A focista szemgödrében tört el egy csont.

Mégis műteni kell Sallai Rolandot, a német labdarúgó-bajnokságban szereplő Freiburg magyar válogatott támadóját, aki szeptember 3-án a Bayer Leverkusen elleni összecsapáson sérült meg súlyosan. A 25 éves futballista édesapja kedden az M1 aktuális csatornának elmondta, hogy fia éppen a műtőben van, a szemgödrében tört el egy csont, amit meg kell erősíteni. Hozzátette, a látásával nincs gond, de félő, hogy az elmozdult csont úgy marad, emiatt van szükség az operációra.

Arcon rúgták a focistát

Az orvosok szerint Sallai Roland négy hét múlva léphet pályára újra. A szélsőnek így a szeptember 23-i németek, valamint a három nappal később sorra kerülő olaszok elleni Nemzetek Ligája-találkozót várhatóan ki kell hagynia.

A támadót a leverkuseni Jonathan Tah úgy rúgta arcon, hogy a cipője a szemét is érte. Sallait az eset után percekig ápolták, végül a közönség vastapsa és éltetése közepette hordágyon vitték le a pályáról, majd lecserélték, később pedig kórházba szállították kivizsgálásra.

A szemgödör törésének tünetei

A szemüreg törésének tünetei a következők:

  • kettős látás vagy csökkent látás
  • duzzadt szemhéj
  • fájdalom, zúzódás, könnyezés vagy vérzés a szem körül
  • hányinger, hányás
  • beesett vagy kidudorodó szem, vagy lelógó szemhéj
  • a szem korlátozott mozgása

Hogyan diagnosztizálják a szemgödör törését?

A diagnózis felállításához az orvosok megvizsgálják a sérült szemkörnyéket és látást is. A szemnyomást is folyamatosan ellenőrzik, hiszen ha magas, akkor az a látóideg károsodásához, és rosszabb esetben vaksághoz is vezethet. A pontos diagnózishoz ezen kívül röntgenvizsgálatra, esetleg CT-vizsgálatra is szükség lesz.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben is!

Forrás: MTI/orvos24
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához