Ezeket látta már?

Teltházas koncerten, a színpadon veszítette életét a népszerű énekes

koncert

A 41 éves énekes a közönség szeme láttára esett össze a színpadon.

Teltházas koncertet adott Mikaben, Haiti egyik leghíresebb énekese Párizsban. 10 ezer ember előtt énekelt, és semmi jele nem volt annak, ami a koncerten végül bekövetkezett. Az egyik rajongó a telefonjával felvette a szomorú jelenetet, amin az látszódik, hogy az énekes az egyik pillanatban még énekel, majd a szám befejeztével sétál a backstage felé, amikor hirtelen összeesik.

Habár, a koncerten több orvos is jelen volt, a 41 éves énekes életét már nem tudták megmenteni. Az énekes felesége várandós, aki, amikor megtudta, hogy férje meghalt, sokkos állapotba került.

A szívinfarktus tünetei a férfiaknál és a nőknél

A szívinfarktus leggyakoribb, legjellegzetesebb tünete a mellkasi fájdalom, melyet általában szorító, nyomó vagy feszítő jellegűként írnak le. A fájdalom kisugározhat a bal (vagy jobb) karba, a vállba, az állkapocsba, a nyakba, a hátba, sőt a has felső részébe is.

Ez a fájdalom viszonylag hosszú ideig tart (20-30 percig), nem hullámokban jelentkezik, és nem múlik el testhelyzet megváltoztatásakor sem. Meglepő módon a nők ritkábban éreznek fájdalmat a szívinfarktus esetén, mint a férfiak, és gyakrabban számolnak be a hát felső részében jelentkező, kellemetlen, nyomó vagy szorító érzésről.

A fájdalom mellett szintén gyakori (mindkét nemnél) a légszomj, az az érzés, hogy nem jut a beteg elegendő levegőhöz.A férfiak emellett gyakrabban tapasztalhatnak meg hányingert és verejtékezést is.

Infarktus jelei nőknél

A nők esetében szívinfarktusra utalhat az ólmos fáradtság, kimerültség, a remegés, az erős szédülés, émelygés, sőt akár az ájulás is. A fáradtság és a gyengeség akár több nappal a szívinfarktus előtt is megjelenhet, de az is előfordulhat, hogy hirtelen tör rá a betegre, és szinte egyik pillanatról a másikra kezdi azt érezni, hogy a korábban könnyűnek tűnő feladatokat sem tudja elvégezni.

Meglepően gyakori, hogy semmilyen tünet nem kíséri a szívinfarktust: a szakemberek szerint a szívinfarktusok akár 60 százaléka ebbe a kategóriába tartozhat! A csendes vagy néma infarktust csak EKG-val, vérvizsgálattal vagy – ha sajnos megtörtént a tragédia – boncolás útján lehet kideríteni. A csendes infarktus gyakoribb az idősebb korosztály tagjainál, illetve azoknál, akik cukorbetegséggel küzdenek.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

Forrás: borsonline
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához