Ezeket látta már?

Eddig lesznek nyitva az üzletek december 24-én

ünnepi nyitvatartás 2023 december 24 karácsony

Elindult a nagy karácsonyi bevásárlási szezon. Az élelmiszer-üzletláncok egy része délig nyitva tart, mások sorra jelentik be, hogy biztosan zárva lesznek.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára, Vámos György az MTI-nek elmondta, hogy a december az év legerősebb hónapja a kereskedelemben. Idén úgy gondolják, hogy decemberben lesz a legnagyobb a forgalom volumene. Van esély arra, hogy a megvásárolt áruk mennyisége eléri és meg is haladja a tavalyi évi adatokat. Nem kizárólag az élelmiszerekre gondolnak, hiszen javulást érzékelnek az iparcikkek piacán, így a kereskedők nyugodt szívvel bízhatnak abban, hogy a családok már nagyon készülnek az ajándékok megvásárlására.

Az Auchan áruházak december 24-én délig lesznek nyitva. Tapasztalataik szerint sokaknak a akrácsonyi készülődés finishében is szükségük lehet valamire, másrészt azoknak is szeretnének kedvezni, akik reggel friss sütésű kenyeret, kalácsot szereznének be a többnapos ünnepre.

Hasonlóan jár el a Tesco is: a vásárlói igényeknek megfelelően az évek óta megszokott rövidített nyitva tartással várja a vásárlókat december 24-én déli 12 óráig. A kereskedelmi lánc tapasztalata szerint a vásárlók igénylik az utolsó pillanatos bevásárlás lehetőségét, különös tekintettel azok, akik december 23-án hosszabbított munkaidőben dolgoznak.

Az élelmiszer-üzletláncok közül az Aldi Magyarország a korábbi évekhez hasonlóan az idén december 24-én is, országosan egységesen 12 óráig nyitva tartja valamennyi áruházát. Az üzletlánc magyarországi foglalkoztatottjainak 75 százaléka a korábbi évekhez hasonlóan idén december 24-én is pihenőnapját tölti, a 171 üzlet működését a munkatársak negyede biztosítja, akik a jogszabályoknak megfelelő túlórapótlékban részesülnek - írta meg a 168.hu.

A Spar Magyarország a karácsonyi ünnepekre való nyugodt, békés odafigyelés érdekében december 24-én zárva tartja saját üzemeltetésű üzleteinek jelentős részét, kivéve az Interspar-okat és egyes bevásárlóközpontokban lévő Spar és City Spar szupermarketeket. Akik ezen a napon dolgozni fognak, 100 százalék túlórapótlékban részesülnek.

A Penny Market Kft. vezetése a munkavállalói és a vásárlói érdekeit megvizsgálva döntött úgy, hogy december 24. és 26. között 230 magyarországi üzletét egységesen zárva tartja. Az üzletlánc december 22-én és 23-án meghosszabbított nyitvatartással, este 22 óráig várja a vásárlókat, december 27-től pedig már a szokásos üzemidőben tartanak nyitva. Az üzletlánc jelenleg 230 üzletet, 3 logisztikai központot üzemeltet és csaknem 5000 munkatársat foglalkoztat Magyarországon.

A Lidl Magyarország szintén jelezte, hogy mind a 200 üzlete zárva tart december 24-én. A társaság azt írta, a család fontossága miatt döntöttek úgy, hogy a szeretet ünnepére mind a 8500 munkavállalójuk számára szabadnapot biztosítanak. Megjegyezték, hogy a vásárlók érdekeit szem előtt tartva december 23-án meghosszabbított nyitvatartással működnek az üzleteik.

A Rossmann a cég honlapján azt közölte, hogy szabadnapot biztosít munkatársai számára december 24-én, így ezen a napon több mint 200 üzletüket zárva tartják.

A JYSK dán lakberendezési kiskereskedelmi lánc mind a 94 magyarországi áruháza zárva tart december 24-én.

A magyar tulajdonú Diego teljes magyarországi bolthálózata december 24-én és 31-én is zárva lesz.

Karácsonyi bevásárlás: erre figyeljen oda!

Élelmiszer-vásárláskor az egyik legfontosabb szempont az élelmiszerek minőségmegőrzési ideje. A hatályos jogszabályoknak megfelelően a gyártóknak és forgalmazóknak a minőségmegőrzési időt a csomagoláson jól látható módon fel kell tüntetniük.

  • A "minőségét megőrzi" és a "fogyasztható" kifejezések egyaránt megfelelnek a jogszabályi követelményeknek, amennyiben utánuk valóban feltüntetik a dátumot.
  • A dátumjelölésnek a nap/hónap/év vagy a hónap/év sorrendet kell követnie, de extrém hosszú eltarthatósági idővel rendelkező tartósított termékek (pl. konzervek ) esetében előfordulhat, hogy a jelölésben kizárólag az évszámot tüntetik fel.
  • Ha a termék különleges tárolási körülményeket igényel (pl. hűtés vagy fagyasztva tárolás), akkor az erre utaló figyelmeztetést közvetlenül a minőségmegőrzési idő feltüntetésének közvetlen közelében kell keresni.

Honnan tudhatom, hogy friss az áru?

  • Halvásárláskor hagyatkozzunk érzékszerveinkre: a szép, rózsaszín húsú, rugalmas bőrű, csillogó pikkelyűt válasszuk!
  • vágott csirke friss, előhűtött vagy gyorsfagyasztott állapotban kerülhet a fogyasztókhoz. A friss csirke bőre általában rózsaszín, húsa rugalmas, idegen szagtól mentes.
  • Gyorsfagyasztott csirke esetében kerüljük a sérült, kiszakadt csomagolású, valamint a fagyási sérült, elszíneződött termékeket! 
  •  A tőkehúsok frissességéről elsősorban a színük árulkodik. A friss vágásból származó hús színe élénk, állatfajra jellemző, tapintása rugalmas, idegen szagtól mentes.
  •  Előrecsomagolt darált hús vásárlásakor minden alkalommal olvassa el a termék címkéjén található fontos információkat. A címkéről fontos információkat kaphatunk a vágóállat fajtájáról, a termék zsírtartalmáról és összetételéről is. 
  • Nagyon fontos, hogy a darált húsból a legrövidebb időn belül készítsük el a kívánt ételt. Az elkészítésig a darált húst +2 °C és +4 °C között tároljuk. A darált húst otthoni körülmények között lehetőleg ne fagyasszuk le nyersen! 

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Simán formába lendülhet még karácsonyig ezzel az étrenddel

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

táplálkozás

Forrás: Egészségkalauz/MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához