Fagyasztásos kezelés: most először gyógyítottak rákos betegeket vele a Semmelweisen

Egeszsegkalauz
2022. február 18. 14:34

Idősek, tüdőbetegek, szív- és érrendszeri megbetegedésben szenvedők, illetve más ok miatt nem altatható betegek számára is elérhető a beavatkozás egyedi méltányosság alapján, társadalombiztosítási finanszírozással.

A krioablációt a jóindulatú daganatok gyógyításában már néhány éve használják, ám a rosszindulatú daganatok terápiájában hazánkban először alkalmazták.

Hazánkban először a Semmelweis Egyetemen végeztek két, rosszindulatú vesedaganatos betegen úgynevezett krioablációs eljárást, amely során a daganatszöveteket -40 Celsius fokon roncsolják. Az eljárás előnye, hogy a fagyasztás érzéstelenítő hatása révén altatás nélkül, csupán helyi érzéstelenítésben történhet, így mások mellett olyan idős szívbetegeknél is megoldást nyújthat ez a beavatkozás, akiknél az altatásos műtét ellenjavalt. A műtétekre december végén került sor, a betegek azóta is jól vannak, és a februári kontrollvizsgálat eredménye is megnyugtató eredményt hozott - tájékoztatott a Semmelweis Egyetem.

Fagyasztással kezeltek daganatos betegeket a Semmelweis Egyetemen.

Fagyasztással kezeltek daganatos betegeket a Semmelweis Egyetemen.

Forrás: Semmelweis Médiasarok


A Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikájához tartozó Képalkotó Vezérelt Ablációs Központban (KVAK) egy 46 és egy 59 éves, vesedaganatban szenvedő férfin végezték el hazánkban elsőként a krioablációs beavatkozást karácsony előtt. A helyi érzéstelenítésben történt szövődménymentes műtétet követően másnap mindkét beteg otthonába távozott, így az ünnepeket már családjukkal tölthették.

- A hűtést mint fájdalomcsillapító eljárást hosszú ideje használjuk, és az is köztudott, hogy az extrém hideg hőmérsékletnek szövetroncsoló hatása van. A krioabláció módszere az, hogy ezt a hideget fókuszáltan az elpusztítani kívánt szövetben alkalmazzuk: a speciálisan erre kialakított kezelőtűt ultrahang, CT vagy egyéb képalkotó módszer segítségével juttatjuk el a daganatos szövetbe, majd azt nagy nyomású argon gáz segítségével -40 Celsius fokra hűtjük – ismerteti dr. Deák Pál Ákos egyetemi docens, akinek vezetésével hajtották végre a műtéteket.

Négy folyamat eredményeképp károsodik a daganat

A KVAK vezetője hozzáteszi: a kezelés során több, fagyasztásból és olvasztásból álló ciklus követi egymást. A hűtés-olvasztás hatására négy különböző folyamatnak köszönhetően károsodik a daganatszövet:

  1. 1 a hűtés miatt jégkristályok keletkeznek a daganatos sejtekben,
  2. 2 továbbá a fagyasztás akadályozza azok sejthártyán keresztüli folyadékmozgását is (ozmózis) – ezek a folyamatok direkt módon roncsolják a rosszindulatú elváltozást.
  3. 3 Az első két mechanizmust közvetve támogatja, a szervezet természetes immunválasza, emellett a fagyasztott szövetrészben megszűnik a véráramlás (ischaemia),
  4. 4 így a daganatos sejt nem tud táplálékot felvenni, vagy regenerálódni.

Esély a perszonalizálható orvoslásra

A krioabláció segítheti az egyre szélesebb körben alkalmazott, személyre szabott orvoslást, a daganatellenes immunterápia hatását is, mert ebben az eljárásban is csak a daganatsejtek elpusztulnak el. A szervezet számára fontos fehérjék és egyéb molekulák viszont az immunrendszer számára felismerhetők lesznek a fagyasztást követően, tehát a beteg saját immunrendszere is a daganatok ellen dolgozhat – részletezi az intervenciós radiológus.

A daganatszöveteket -40 Celsius fokon roncsolják.

A daganatszöveteket -40 Celsius fokon roncsolják.

Forrás: Semmelweis Médiasarok


Ezekben az esetekben használható a krioabláció

A krioablációt a jóindulatú daganatok gyógyításában már néhány éve használják, ám a rosszindulatú daganatok terápiájában hazánkban először alkalmazták.

A terápia alkalmazásáról személyre szabottan az intervenciós radiológus hoz döntést többek között a tumor elhelyezkedése alapján. A beavatkozás egyik nagy előnye, hogy kisebb a műtéti terhelés, hiszen a nagy onkológiai műtétekkel szemben ez helyi érzéstelenítésben végezhető, a daganatkezeléshez nem szükséges altatás, ugyanis a fagyasztásnak önmagában is érzéstelenítő hatása van.

A beavatkozás megoldást nyújthat azoknál is, akiknél az altatásos műtét ellenjavalt.

A beavatkozás megoldást nyújthat azoknál is, akiknél az altatásos műtét ellenjavalt.

Forrás: Semmelweis Médiasarok


Így idősek, tüdőbetegek, szív- és érrendszeri megbetegedésben szenvedők, illetve más ok miatt nem altatható betegek számára is elérhető a beavatkozás egyedi méltányosság alapján társadalombiztosítási finanszírozással – ismerteti a szakember.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!

Forrás: Semmelweis Hírek
# krioabláció# fagyasztásos kezelés# daganatok# rákterápia# semmelweis egyetem

TÜNETKERESŐ

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához

Címlapról ajánljuk