Ezeket látta már?

Habos vizelet – ne legyintsen rá, nagy bajt jelezhet előre!

Orvostudományi kutatások
2025. október 03. 13:54
demencia vizelet fehérje albumin kutatás

A vese egészsége és az agy működése szorosabban összekapcsolódik, mint eddig hittük.

Egy meglepő kutatás szerint a vizelet nemcsak a vesék állapotáról árulkodhat, hanem az agy jövőjét is előrevetítheti. Friss tanulmányok ugyanis azt sugallják, hogy bizonyos eltérések – például a habos vizelet – akár a demencia korai figyelmeztető jelének is tekinthetők.

A szakemberek már korábban összefüggést találtak a székrekedés és a kognitív hanyatlás között, amelynek hátterében a bélflóra felborult egyensúlya állhat. Most azonban a figyelem a húgyutak felé fordult: svéd kutatók szerint a vizeletben megjelenő túlzott fehérje, vagyis az albuminuria, komoly kockázati tényező lehet.

Mit jelez a habos vizelet?

A habos vizelet sokak számára ártalmatlannak tűnhet, mégis intő jel lehet. A jelenség oka, hogy a vesék szűrőrendszere károsodás miatt „átengedi” az albumin nevű fehérjét a vizeletbe. Ez a folyamat nemcsak a vesék egészségét fenyegeti, hanem szoros kapcsolatban állhat a demencia kialakulásával is.

A svéd kutatás szerint a habos vizelet akár 40 százalékkal növelheti a memóriazavarok esélyét, különösen a vaszkuláris demencia esetében, amely a második leggyakoribb forma az Alzheimer-kór után.

A vesék és az agy

Dr. Hong Xu, a Karolinska Intézet neurobiológus adjunktusa úgy fogalmazott:

- A vesék és az agy teljesen eltérő szerveknek tűnhetnek, mégis egy fontos közös vonásuk van: mindkettő rendkívül érzékeny az apró erek állapotára. Ha ezek a hajszálerek károsodnak a vesékben, gyakran ugyanez történik az agyban is.

Ez a magyarázat segít megérteni, miért jelenik meg egyszerre vesebetegség és kognitív hanyatlás ugyanannál a személynél.

A kutatás számai önmagukért beszélnek

A stockholmi vizsgálatban több mint 130 ezer, 65 év feletti felnőttet követtek nyomon, akiknél a vizsgálat kezdetén még nem mutatkoztak demencia jelei. Négy év alatt a résztvevők hét százalékánál alakult ki valamilyen demencia típus.

Az adatok elemzése során a tudósok azt találták, hogy:

  • Akiknél közepes mennyiségű albumin volt a vizeletben (30–299 mg/g), azoknál 25 százalékkal nőtt a kockázat.
  • Akiknél a fehérjeürítés még magasabb szintet ért el (300 mg/g fölött), 37 százalékos kockázatemelkedést mértek.

A Journal of Internal Medicine folyóiratban megjelent tanulmány szerint a sok albumin összefüggésben áll minden típusú demenciával, de leginkább az érrendszeri és kevert formákkal.

Milyen tünetekkel járhat az albuminuria?

Érdekesség, hogy sokaknál teljesen tünetmentesen zajlik. Amikor azonban jelek mutatkoznak, azok a következők lehetnek:

Ezek az apró jelek gyakran nem tűnnek súlyosnak, mégis kulcsfontosságúak lehetnek a korai diagnózisban.

Miért fontos a szűrés?

A vizeletvizsgálat egyszerű, gyors és fájdalommentes módja annak, hogy időben kiszűrjék az albumin jelenlétét. A szakértők különösen javasolják a rendszeres ellenőrzést azoknak, akik:

  • cukorbetegségben szenvednek
  • magas a vérnyomásuk
  • szív- és érrendszeri problémákkal küzdenek
  • már ismert vesebetegségük van

Dr. Xu szerint az albuminuria időben történő felismerése nemcsak a vesék, hanem az agy egészségének megőrzésében is döntő lehet.

- A rutinszerű szűrés segíthet abban, hogy a demencia kialakulását évekkel késleltessük, vagy akár teljesen megelőzzük.

Nem minden habos vizelet jelent bajt

Bár a legújabb kutatás hangsúlyozza, hogy a habos vizelet komoly figyelmeztető jel lehet, fontos látni, hogy nem minden esetben utal betegségre. Sokaknál teljesen ártalmatlan ok áll a háttérben, amely sem a vesékhez, sem az agy egészségéhez nem köthető. Például, ha valaki kevés folyadékot fogyaszt, a vizelet koncentráltabbá válik, és ennek következtében habosabbnak tűnhet. Hasonló jelenséget okozhat a gyors, erőteljes vizelés is: a nagy nyomással távozó vizelet egyszerűen „felhabosodik” a csészében. Egyes ételek – főként a magas fehérjetartalmú fogások – szintén átmenetileg megváltoztathatják a vizelet állagát.

Az ilyen rövid ideig tartó változások általában maguktól elmúlnak, és nem igényelnek orvosi beavatkozást. A különbség a tartósságban rejlik: ha a habosság rendszeresen visszatér, vagy más tünetek – például gyakori vizelési inger, ödéma vagy fáradtság – is társulnak hozzá, akkor mindenképp indokolt a kivizsgálás.

Erre az állapotra utalhat az, ha sötét és habos a vizelete
Figyelmébe ajánljuk

Erre az állapotra utalhat az, ha sötét és habos a vizelete

EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben , a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en, Tiktok-on is!

Forrás: dailymail
# Kutatás # demencia # vizelet # vizeletvizsgálat # albumin # fehérje a vizeletben # habos vizelet

TÜNETKERESŐ

pulzus ikon

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

keresés

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához
Tünetkereső illusztráció Tünetkereső Orvos válaszol illusztráció Orvos válaszol Gyógyszerkereső illusztráció Gyógyszerkereső Kalkulátorok illusztráció Kalkulátorok

Extra ajánló

Értesüljön legújabb híreinkről hírlevelünkből

Legnépszerűbb

egészségkalauz logo

TÜNETKERESŐ

pulzus ikon

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

keresés

Keresés, pl. fejfájás

Keresés