Ezeket látta már?

Mi a különbség a táplálkozási tanácsadó és a dietetikus között? Az orvos válaszol

fogyás, diéta, fogyókúra, dietetikus, kalóriaszint

Nem ugyanaz a két szakma.

Kedves Orvosok! Először is, ismét köszönet a munkájukért! Kivételesen nem kérdezni szeretnék. Egy tegnapi bejegyzéshez szeretnék kapcsolódni, amiben egy édesanya a 6 éves gyerekének allergiájához kért segítséget hivatkozva a táplálkozási tanácsadó által javasoltakra. Mivel Önök nagyon jók a mítoszoszlatásban (is) egy újabb téma-javaslat ebben a körben: nagyon jó lenne, ha legalább ennek a közösségnek a tagjai tisztában lennének azzal, mi a különbség a táplálkozási tanácsadó és a dietetikus között.

A dietetikus felsőfokú egészségügyi képzettséggel rendelkezik, minimum 4 éves képzésben többek között anatómia, élettan, belgyógyászat, élelmiszerismeret alapok mellett éveken át tanulja a különböző betegségek dietoterápiáját. Diplomázás után működési engedélyt kell kiváltani, amit 5 évente meg kell újítani, amihez kötelező és választható képzéseken kell részt venni és szakmai munkát felmutatni, de ettől függetlenül is igyekszünk tanulni, képezni magunkat, van a tudományos ajánlásokat követő és a tagokkal rendszeresen megosztó szakmai szervezetünk is (MDOSZ). Táplálkozási tanácsadó viszont lehet valaki egy 2-3 napos tanfolyamot elvégezve, és ilyen képzésből egyre több van. Nem a szerelemféltés beszél a kollégáimból, amikor azt mondják, hogy a kettőt nem lehet összehasonlítani.

Ami szerintem nagyon fontos, hogy egy végzett dietetikus tudja a kompetencia határait, a bevezetőben szereplő példára hivatkozva például SOHA nem javasol alapvető élelmiszercsoportot elimináló diétát korrekt diagnózis nélkül. A másik oldalon bizonytalan hasi panaszok esetén nem találgatunk, írogatunk diétákat, hanem első körben szakorvoshoz irányítjuk a pácienseket a súlyos kórképek (gyulladásos betegségek, daganatok, stb.) kizárására akkor is, ha az ilyen panaszok hátterében azért szerencsére a legtöbbször még csak nem is valamilyen élelmiszer, inkább funkcionális problémák, hibás életmód áll. A másik fontos dolog, hogy a diétát mindig több szempont figyelembe vételével állítjuk össze, a tápláltsági állapot, életmód paraméterek mellett mindig figyeljük a társbetegségek jelenlétét illetve a páciens által szedett gyógyszereket is, pont ezen összefüggések miatt kell olyan hosszan tanulni és az oly sokszor emlegetett személyre szabottság valójában ezt jelenti.

Sokszor kapjuk kritikaként hogy elavultak az ismereteink, a tanácsaink, de fontos látni, hogy a táplálkozási ajánlások ugyanolyan evidencia alapon működnek, mint ahogy az orvoslás, a táplálkozás terén a kettős vak kutatások, követéses vizsgálatok bonyolultak és nagyon időigényesek (évekig tartanak), de legtöbbször megéri rá várni.

Végül két megjegyzés:

  • az egészséges táplálkozásra vonatkozó alapvető ajánlások hosszú ideje ugyanazok: teljes értékű gabona, sok zöldség, meghatározott adagban gyümölcs, kiegészítve kevés hússal, hallal, tojással, tejtermékekkel, magvakkal, nagyjából a mediterrán diéta néven ismert diétáról beszélünk, ami néha nevet vált (lásd flexitáriánus)
  • az egészséges táplálkozásról szóló tanácsadásért szerintem kár pénzt kiadni, első körben érdemesebb inkább az okostanyer.hu oldalt áttanulmányozni, aztán kritikus szemmel rápillantani a saját tányérra, hogy mi is van rajta nap mint nap, aztán ha még van kérdés, szakembert keresni.

Szinte mindennel maximálisan egyetértek, kivéve egyet: dietetikus általi, testösszetétel méréssel egybekötött és azt figyelembe vevő, személyre szabott tanácsadásért igenis érdemes fizetni.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Hogyan gyógyulhat gyorsabban a vérömleny? Az orvos válaszol

Forrás: Vakcinainfó - Az orvos válaszol
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához