Ezeket látta már?

EGYPERCES

Kiábrándító a kórházi sorozatok realitása a valódi orvos szemével

kórházi sorozatok, dr house, Hugh Laurie

Beszéljünk egy kicsit mindenki kedvenceiről, a kórházi sorozatokról, és azok realitásáról. Illetve annak hiányáról - hívta fel a figyelmet egy magyar orvos, a Vakcinainfó - Az orvos válaszol csoportban.

Kedves Csoporttagok! Ha megengedik, személyes történettel kezdeném: gimnazista koromban imádtam a Doktor House-t, alig vártam az új epizódokat, majd miután felvételt nyertem az egyetemre, izgatottan vártam, milyen lesz, mikor már érteni is fogom a hihetetlen tudományosnak tűnő, latin diskurzust. Sikeresen el is végeztem a harmadévet, leszigorlatoztam kórélettanból, patológiából, mikrobiológiából. Itt a nyár, szuper, pótoljuk az elmaradt részeket. Majd eljött az első differenciáldiagnosztikai team, és én székestül vágtam hanyatt magam megrökönyödésemben.

Össze-vissza keverik a fogalmakat, teljes hülyeségekre következtetnek a tünetekből, abszolút alap dolgokra napokon keresztül nem jönnek rá, és végül a kedvencem: gyakorlatilag mindent kezelnek, a lehető legveszélyesebb szerekkel/műtétekkel, azonnal, a diagnosztika lassúságára hivatkozva. Akkor is, ha a diagnózis egy darab labor lenne, aminek az eredménye maximum 1 óra alatt megvan.

Bizonyos szituációk egyébként a laikusoknak is gyanúsak lehetnek: például mikor Ház Doktor hasi ultrahanggal akarja bizonyítani a szkizofréniát, vagy amikor napokon keresztül kotlanak egy alacsony nátriumszint okozta eseten, mely a sürgősségin készült legelső rutinlaborban kiderült volna.

Ennyit a ventillációról, nézzük szempontok szerint.

1. Szerelmi szálak

Na igen, a kórházi sorozatok szerint nincs olyan műszak, hogy az adott orvos/nővér ne szexeljen az ügyeleti szobában legalább egy alkalommal valamely munkatársával, lehetőleg a Patrick Dempsey-George Clooney-Olivia Wilde hármas valamelyikéből. Lehetőség szerint persze illuminált állapotban, mert annál menőbb az éjszaka közepén beeső kamionsofőr agyába állt féltéglát kibányászni (ami a általában szintén szexbaleset következménye, mert mi más lenne).

Valóság: előfordul persze, hogy szerelmi szálak szövődnek a munkahelyen, mint bármely más szakmában, de ezt azért többnyire a kórház falain kívül szokás leművelni. És általában nem Patrick Dempseyvel.

2. Szabadidő

Mivel a sorozatokat alapvetően a párbeszéd mozgatja, a készítők kénytelen a szereplőket számtalan alkalommal a Grace Klinika büféjébe, vagy a sürgősségi előtti kosárpályára elhelyezni, elvégre itt van lehetőség kibeszélni, ki mászott rá tegnap Patrick.... Izé, szóval itt tudják megbeszélni, kinek miért nehéz az élete.

Valóság: mikor az elgyötört egészségügyi dolgozó meglátja a tévében, hogy egy sürgősségi osztály dolgozói este 9-kor békésen kosaraznak, vagy hogy a Princeton kórház diagnosztikai teamjének vezetője munkaidőben csocsózik az onkológia főnökével (lehetőség szerint a háttérben extrém dekoltázzsal megjelenő orvosigazgatónővel együtt), akaratlanul is falhoz akarja vágni, ami épp a keze ügyébe kerül. Egy ebédre, kávére, pár levegővételre szokott idő jutni, de erre azért nehezen.

3. A betegségek felhozatala

Evidens, hogy egy cukorbetegségből, mezei vakbélgyulladásból, kiugró vérnyomásból nem lehet sok izgalmat kihozni. Épp ezért ezek a sorozatok ritka betegségek teljes armadáját hozzák előtérbe, de jó tudni, hogy a valóságban nem minden második embernek van lupusza, aki betér a sürgősségire.

4. Diagnosztika, terápia

Természetesen itt is az izgalom fokozása a cél, így a főszereplőknek lehetőség szerint minél nehezebben, minél veszélyesebb módon kell rájönniük, mi a páciens baja, lehetőség szerint pedig egy ritka bonyolult műtéttel kell ezt végül megoldaniuk, amire az egész kórház bemegy statisztálni (mert mi más dolguk lenne munkaidőben...).

Röviden tehát: ha Klári néni bemegy hasi fájdalommal a sürgősségire, a valóságban egyetlen kikérdezéssel kiderülhet, hogy sima gyomorrontás áll a háttérben. A sorozatban ez inkább úgy zajlana, hogy Klári nénire ráküldik a PET CT-t, az agyi MR-t, megkezelik antibiotikummal, majd ha nem jön be, szteroiddal, Ház dokiék napokig tanácstalanul csocsóznak, majd miután valakinek beugrik ez a zseniális ötlet, szólnak Bent doktornak, hogy egy életveszélyes manőverrel szedje ki Klári néni teljes gyomrát és bélrendszerét, mert attól majd elmúlnak a panaszok. Ja, és Klári néni legyen mondjuk 25 éves, minden nap frissen vasalt, belőtt hajjal, sminkben, mert ez a kórházban hihetetlen praktikus, pláne altatásnál.

Órákig tudnánk még folytatni, de talán a poszt hosszúságára való tekintettel érdemes itt megállni.

Röviden: izgalmasak, érdekesek a kórházi sorozatok, de véletlenül se ezeket vegyük a mindennapi valóság alapjául.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben is!

Forrás: Vakcinainfó - Az orvos válaszol
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához