Ezeket látta már?

Hirdetés

Kínpad lehet a vécéből, ha túl hosszan trónolunk (x)

pr egkal pr 2

Ami régebben szükséges, mellékes, esetleg csak póriasan a „légöblítéses” budi volt, ma már kiemelt része számos otthonnak. Hosszú út vezetett odáig, hogy „székhelyünk” ne csak egy bokor töve vagy egy alkalmi gödör legyen, hanem a lakásunkon belül végezhessük a dolgunkat. A kényelem azonban nem mindig egészséges: a hosszas trónolás aranyérbetegséghez vezethet.

Az ősök kényelme és a természet lágy öle

A történelem során az emberi test nem változott olyan sokat, mint az alapvető életkörülmények. Elég csak arra gondolni, mit jelentett, hogyan történt a székletürítés a különféle történelmi korszakokban és civilizációkban. Eleink a vándorló életmód során a táborhelyen kívül, egyszerűbb módon oldották meg alapvető szükségleteiket, a letelepedett életmód viszont azzal járt, hogy kezdeni kellett valamit a higiénia kérdésével.

Kihívást jelentett a letelepedett életmód

A történelem során az emberiségnek ki kellett találnia azokat a megoldásokat, amelyek lehetővé tették a túlélést és a közösségek fejlődését. A letelepedés és a fix lakóhelyek megjelenése új kihívások elé állította az emberiséget. Ahogy nőtt a települések és városok száma, a higiénia kérdése is egyre inkább előtérbe került. A vízellátás kulcskérdés volt az ókori városokban, de ekkor még csak a legtehetősebbeknek volt lehetőségük élvezni a vízöblítéses illemhelyek kényelmét.

A gazdagok imádott bilijei

Persze sokszor az sem élt ilyesmivel, aki megtehette volna, mert más szokáshoz ragaszkodott. Ma már megbotránkoznánk ezen, de egy időben bevett gyakorlat volt, hogy a nemesek még az ebédlőasztalokhoz is magukkal vitték szeretett bilijeiket. A világ első öblítőszeleppel ellátott WC-jét Sir John Harrington találta fel a 16. században. Az Ajaxnak elnevezett szerkezetből még I. Erzsébet is kapott egyet ajándékba, de a legenda szerint túl hangosnak találta, így inkább továbbra is a bili fölé guggolt, ha rájött a szükség.

Így hódította meg a világot a WC

Az ipari forradalom hatására már a 19. századtól kezdtek egyre szélesebb körben terjedni a modern, vízöblítéses vécék. Nagy előnyük volt, hogy higiénikusan, szagok és más kellemetlenségek nélkül, diszkréten lehet megszabadulni általuk a nagydolgunktól, és óriási hátrányuk, hogy túl kényelmessé tették a trónolást. Míg korábban megmosolyogták, ha valaki túl sok időre tűnt el a mellékesbe, ma már az a furcsa, ha valaki gyorsan visszatér onnan. A férfiaknak különösen is fontos menekülőhely a fürdőszoba, ahol nyugalomban és kényelmesen olvashatnak, játszhatnak, egyedül lehetnek, mert „ott” senkit nem illik zavarni. (Ezt a háziállataink sajnos nem tudják.) Ma már olyan intelligens WC-kel is találkozhatunk, amelyekbe rádiót, karfafűtést, LED-es világítást, a végbélnyílás vízzel öblítését vagy annak szárítását, automata fenéktörlést, illatosítást, önfertőtlenítést vagy akár masszázsfunkciót is beépítettek. Ám ennek a luxusnak néha bizony ára van.

Trónból kínpad: aranyér lehet az ücsörgésből

A hosszas ücsörgés a mellékhelyiségen erősen megnöveli az aranyér kialakulásának kockázatát. Ugyanis a testünk nem arra van kitalálva, hogy ülve székeljünk – ehhez a tevékenységhez a guggolás az ideális testhelyzet. Aranyér is szinte csak azokban az országokban létezik, ahol a székelés ülve történik. A hosszas ülés és erőlködés miatt túlságosan nagy nyomás nehezedik a gátra és a végbél környékére. Emiatt a végbél fala megnyúlhat, és előreeshet a végbélnyálkahártya alatt található visszérfonat, az aranyér. Ha ez begyullad vagy a vér megalvad benne, akkor nedvedzéssel, vérzéssel, kellemetlenül kemény, fájdalmas csomókkal járhat.

Proktis-M: segítség aranyeres panaszok esetén

Gyakran beszélünk a trónolás és az aranyér kapcsolatáról, sokan mégis meglepődnek, amikor megjelennek náluk az aranyeres panaszok. Ha nem szeretnénk, hogy minket is elérjen ez a civilizációs betegség, tartsunk be pár egyszerű szabályt! Ne ücsörögjünk 5 percnél tovább a WC-n, és igyekezzünk felvenni a guggoláshoz legjobban hasonlító pozitúrát! Ehhez elég megemelni a lábainkat, azaz „trónolás” közben egy 15-20 cm magas sámlira vagy bármilyen támasztékra helyezni azokat, és picit előredőlni, miközben a dolgunkat végezzük. Így nem lesz szükség erőlködésre. Ha mégis kijönne az aranyerünk, használjuk a Proktis-M kúpot és Proktis-M Plus kenőcsöt, amelyek kifejezetten aranyeres panaszok kezelésére szolgáló készítmények.

A micellákba „csomagolt” hialuronsavnak és a gyógynövényi összetevőknek köszönhetően erősíthetik a meglazult kötőszövetek szerkezetét, javíthatják azok hidratáltságát. A Proktis-M termékek gyógynövényi összetevői között több gyulladás- és fájdalomcsillapító tulajdonságokkal rendelkező kivonat is található, amelyek enyhítik az aranyér kellemetlen tüneteit.

A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT,VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT

Forrás: Phytotec Hungária Bt.
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához