A nők könnyebben megbocsátanak?!

Szépségápolás
2011. február 22. 09:33
Módosítva: 2015. november 04. 13:49

A Baszk Egyetem kutatói a nemek és generációk közötti emocionális különbségeket vizsgálták, és arra voltak kíváncsiak, kik bocsátanak meg közülük könnyebben. A Revista Latinoamericana Psicología című lapban megjelent tanulmányból az derült ki, hogy a szülők megbocsátóbbak a gyerekeknél, a nők pedig a férfiaknál.

A tanulmányt Carmen Maganto és Maite Garaigordobil, az egyetem Pszichológia Fakultásának munkatársai készítették. Maganto elmondta, hogy a megbocsátás folyamatában az egyik döntő tényezőnek az empátia bizonyult, ami általában a nőkben nagyobb mértékben megtalálható, mint a férfiakban. A vizsgálat eredményeit egy skála segítségével ábrázolták, amiből az is kiderült, hogy a korok és nemek alapján más-más motiváció állhat a megbocsátás mögött. Míg a gyerekek zöme úgy véli, hogy az ember idővel megbocsát, a szülők racionálisabb módon közelítették meg a kérdést, náluk számított a bűnbánat vagy az igazságosság.

A nők könnyebben megbocsátanak?!

A nők könnyebben megbocsátanak?!

Forrás: EgészségKalauz


A 140 résztvevő megkérdezésével készült tanulmányból két fő feltétel világlik ki, amelyek a legtöbb ember számára fontosak a megbocsátáshoz. Az egyik, hogy az elkövető mutasson bűnbánatot, a másik, hogy a megbocsátó, ezek után ne tartson haragot.

Bár a férfiak és nők esetében nagy különbségek mutatkoztak, a megbocsátást mindkét nem alapvetően úgy definiálta, hogy a továbbiakban már nem tartják a haragot...

A kutatók szerint az erkölcsi értékek továbbadásában a család kulcsfontosságú szerepet tölt be. A válságban levő családok esetében pedig gyakran az iskola tölti be ezt a feladatot. A tanulmány készítői úgy vélik, a továbbiakban fontos lenne megvizsgálni a megbocsátás szerepét különféle pszichológia kezelések során, főleg azok esetében, akik szexuális erőszak áldozatai voltak, illetve akiket korábban fizikailag vagy lelkileg bántalmaztak.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!

Forrás: Medipress
# Életmód# pszichológia

TÜNETKERESŐ

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához

Címlapról ajánljuk