Ha az anya tanul - a gyerek is okosabb lesz?!

Szépségápolás
2010. november 04. 12:29
Módosítva: 2015. november 04. 13:49

Egy, a Demography című folyóiratban nemrég megjelent tanulmány szerint, az alacsony jövedelmű családokban élő anyák ismereteinek bővítése segítséget jelenthet az iskolában a gyerekeik számára.

Amerikai kutatók arra jutottak, hogy kisgyermekkorban az anya olvasási képessége a legfontosabb tényező, ami gyermeke jövőbeni tanulmányi sikereire hatással lehet, sokkal fontosabb olyan egyéb körülményeknél is, mint például a család vagy a környezet anyagi helyzete.

Ha az anya tanul - a gyerek is okosabb lesz?!

Ha az anya tanul - a gyerek is okosabb lesz?!

Forrás: Medipress


A kutatók 2350 három és tizenhét év közötti gyereket és családjaikat vizsgálták meg Los Angeles Megye 65 közösségében. Míg a kisgyerekeknél az iskolai teljesítményükre az anyjuk műveltsége volt a legnagyobb hatással, addig a nyolc és tizenhét év közöttieknél már a környezet anyagi helyzete volt a legfontosabb tényező.

Ez alátámasztja azt a nézetet, miszerint az otthonon kívüli hatások a gyerekek növekedésével egyre meghatározóbbá válnak az életükben.

"Ez az elemzés lehetőséget ad arra, hogy szétválaszthassuk a különféle tényezőket, melyek hatással vannak a gyerekek teljesítményére" – mondta Narayan Sastry, a tanulmány társszerzője, a University of Michigan munkatársa. "Társadalmi intézkedések szükségesek a vegyes anyagi helyzetű környékek fejlesztésére, a korai kisgyerekkori oktatás és az anyák olvasási képességének javítására, mert ezek mind pozitív hatással lehetnek a gyerekek teljesítményére."

A szakértők egyetértettek abban, hogy ilyen irányú intézkedések valóban segítenének legyőzni a szegényebb és gazdagabb családból származók iskolai teljesítményei közötti egyenlőtlenségeket.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!

Forrás: Medipress
# Életmód# gyermeknevelés# pszichológia

TÜNETKERESŐ

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához

Címlapról ajánljuk