Míg a nyugati fiatalok körében visszaszorulóban van az ittasság, az alkoholfogyasztás egy évtized alatt általánosabbá vált a kelet-európai tinédzserek, különösen a lányok között - mutatott rá egy svájci tanulmány.
2030-ra 58 millióról várhatóan 74 millióra növekszik majd a világon az évenkénti elhalálozások száma, de még mindig túl sokan halnak meg magányosan, fájdalmak közt, méltóság nélkül, vagy az elidegenedés érzésével a lelkükben.
Szóbeli füllentés után szájmosásra, a leírt hazugságok után pedig leginkább a kézmosásra éreznek kényszert az emberek - derült ki egy új tanulmányból. Az amerikai Michigani Egyetem pszichológusai arra voltak kíváncsiak, hogy a szóbeli, vagy írásbeli hazugságok után valóban éreznek-e az emberek valamilyen kényszert a fizikai megtisztulásra. A szakemberek ezért 87 ember bevonásával készített kísérletbe kezdtek. A kutatócsoport munkáját vezető Spike Lee elmondta: azok az emberek, akik hazudnak valamiben, nagyobb valószínűséggel mosnák ki utána a szájukat, vagy a kezüket, míg azok, akik az igazat mondják, nem éreznek hasonló késztetést.
Azt hihetnénk, hogy a szexről már mindent tudunk, hiszen hosszú évezredek óta elengedhetetlen és meghatározó része életünknek. Ám a tudósok még mindig meg tudnak lepni mindenkit, aki azt hiszi, nincs már mit tanulnunk a szexualitásról.
A héten volt a brit Nemzeti Főnökölelgető Nap. Néhány remekül időzített kutatásból kiderül, hogy bizony jó néhány irodai ölelés fordulhat erotikába az ünnep jóvoltából...
Azok a lányok, akik jó anyagi körülmények között élnek, de apa nélkül nőnek fel hamarabb érik el a pubertáskort.
A szexualitás az életminőséget döntően meghatározza, az egészség fontos tényezője. A tabuk ledöntése, a hagyományosan szégyenkező attitűd, a szexualitást kizárólagos magánügyként kezelő gondolkodásmód megváltoztatása eredményezheti a felnövekvő újabb generációk eredményesebb szocializációját.
Az 5 legidegesítőbb női tulajdonság a pasik számára... Vannak olyan női tulajdonságok, amiket a férfiak nagy többsége nem tolerál. Megmutatjuk, mik ezek, hogy a későbbiekben ne követhesd el ezeket a baklövéseket!