Tomanóczy Andrea
újságíró, online szerkesztő
Főiskolai tanulmányaim legelején már belevetettem magam a munkába gyakornokként. Ekkor sok tapasztalatot szereztem, cikkeket írtam különböző témákban és láttam, milyen is az élet egy szerkesztőségben. Szinte azonnal magával ragadott a miliő, így nem volt kérdés, hogy a helyemen vagyok. Megannyi lapnál dolgoztam, s az egészség és életmód hamar a fő területemmé vált, de mellette többször készítettem interjúkat, riportokat is. Több mint 10 évig voltam a Prima Medica sajtósa, több orvosukat kértem fel cikkekhez, azok lektorálásához, majd a DrPortal-hoz kerültem, ami egy kifejezetten orvosoknak szóló, zárt online lap. Itt a szerkesztői feladatokon túl erősen szakmai cikkeket kellett írnom, hiszen szakemberekhez kellett szólni. Ekkor még jobban bele tudtam merülni az egészségügyi témákba, melyhez külföldi szaklapokat tanulmányoztam, így tisztába kerültem a legújabb tanulmányokkal, kutatásokkal és innovációkkal. Jelenleg az Egészségkalauz szerkesztőjeként dolgozom, mint egészségügyi újságíró, valamint olykor a kamerák mögött riportokat készítek a Pengeélen műsorhoz. Szabadidőmben szívesen kertészkedem és kirándulok, valamint festek és rajzolok - képeim már többször kerültek kiállításra.
2026.07.01 13:54
Egy kanál só a mosógépbe? Meglepő, mire használják egyre többen ezt az egyszerű konyhai alapanyagot
2026.07.01 12:44
Mai és holnapi fronthatás - erre számíthat szerdán és csütörtökön!
2026.07.01 12:24
Úgy kezdett el viselkedni, mint egy 4 éves – egy ritka agybetegség első jele volt a megdöbbentő változás
2026.06.30 21:24
Orvosmeteorológia: ess, eső, ess!
2026.06.30 19:54
A lupus első jelei: ezeket a tüneteket sokan hónapokig figyelmen kívül hagyják
2026.06.30 18:24
Egy egyszerű körömteszt segíthet felismerni a kiszáradást – ezt figyelje meg a saját ujján
2026.06.30 16:34
A szervezet ilyenkor nem dolgozni akar, hanem túlélni
2026.06.30 15:24
Paracetamolt vett be a nagy melegben? Az orvos arra figyelmeztet, hogy ez akár árthat is!
2026.06.30 14:34
Emberi fogakkal harapja szét a hálókat: egy mérgező hal tartja rettegésben Görögországot