„A férjem cukorbaja tönkretette a szexuális életünket – így talált vissza mégis egymáshoz a pár
A tartósan magas vércukorszint károsíthatja az erekcióhoz elengedhetetlen kis ereket és idegeket. Mi vált be végül a házaspárnak ezellen?
A szexuális intimitás mindig is fontos része volt Sara és Arion Chaudary kapcsolatának. A 36 éves nő és 45 éves férje 17 éve élnek együtt, öt gyermekükkel közösen vezetik éttermüket Nyugat-Yorkshire-ben. Mégis volt egy pont az életükben, amikor az addig bensőséges kapcsolatuk megbicsaklott – a 2-es típusú cukorbetegség miatt - írta meg a pár történetét a Telegraph.
A csendesen érkező változás
Arionnál 43 éves korában diagnosztizálták a 2-es típusú cukorbetegséget. Bár évekkel korábban már figyelmeztették prediabéteszes állapotra, életmódváltással próbálta visszafordítani az állapotot: diétázott, sportolt, a gyerekeivel focizott. Mégis, a betegség kialakult – és nemcsak az egészségi állapotát, hanem a házasságukat is próbára tette.
„A szex hetente többször is jelen volt az életünkben, igazi kapocs volt köztünk” – mondja Sara. „De hirtelen jöttek azok az esték, amikor elkezdtük, de nem tudtuk befejezni. Egyre ritkább lett az intimitás, Arion visszahúzódóvá vált.”
A cukorbetegség és az erekciós zavar: gyakori, de tabusított
David Ralph professzor, a University College London urológusa szerint az erekciós zavar (ED) a cukorbetegség egyik leggyakoribb, mégis legkevesebbet emlegetett szövődménye. A magas vércukorszint károsítja a pénisz kisereit és idegeit, csökkentve a véráramlást és az érzékelést – ez pedig merevedési problémákhoz vezethet.
A professzor kiemeli:
Ez nem személyes kudarc, hanem biológiai következmény. És gyakran előbb jelentkezik, mint más szövődmények.
A Diabetes UK szerint a cukorbeteg férfiak 75%-a tapasztal valamilyen fokú ED-t életében. A tünetek gyakran évekkel korábban jelentkeznek náluk, mint nem diabéteszes társaiknál.
Kényes témák, őszinte beszélgetések
„Arion letargikusabb lett, és én azt hittem, már nem talál vonzónak” – emlékszik vissza Sara. „Öt gyerek után a testem is megváltozott, és az önbizalmam megingott.”
Végül egy séta során hozták fel a témát. „Nem akartam nyomás alá helyezni őt az ágyban. De amikor megkérdeztem, ő megkönnyebbült. Ez volt az első lépés.”
Innentől kezdve fokozatosan tértek vissza az intimitáshoz – masszázs, játékosság, újfajta közelség. „Néha csak nevettünk. És megtanultunk új módon kapcsolódni.”
A megoldás: természetesebb alternatíva a Viagrán túl
Arion háziorvosa először Viagrát javasolt, de ő nem akarta a szexet gyógyszerhez kötni. Végül egy újabb technológiai megoldás, a Vertica nevű otthoni eszköz vált be, amely rádiófrekvenciával javítja a pénisz vérellátását.
A használat után néhány héttel visszatértek a reggeli erekciók, erősebb lett a teljesítmény és Arion önbizalma is helyreállt. „Olyan volt, mintha visszaforgattuk volna az időt” – mondja Arion.
A kapcsolatuk ma erősebb, mint valaha
Ma már újra szoros a kapcsolatuk – nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is. „Többet érintjük egymást, többet nevetünk. Nem zárjuk ki a hatodik babát sem” – mosolyodik el Sara.
A szexuális egészség nem tabutéma – főleg cukorbetegség esetén
Az Arionhoz hasonló férfiak története azt mutatja: az erekciós zavar nem szégyen, hanem gyakori és kezelhető állapot. Fontos, hogy az érintettek – és partnereik – ne hallgassanak róla, hanem kérjenek segítséget.
„Nem kell, hogy a cukorbetegség véget vessen az intimitásnak. De őszinteség és támogatás kell hozzá – és néha egy kis technológia is.”
Cukorbetegség jele is lehet az, ha nem elég tettre kész az ágyban
Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben , a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en, Tiktok-on is!