Ezeket látta már?

Két tűz között – A szendvicsgeneráció hétköznapi hősei

Színes
2025. július 30. 16:34
szendvicsgeneráció gondoskodás kihívás OTP egészségpénztár

Két generáció között – ezek a szendvicsgeneráció kihívásai.

Szerelővel egyeztetés, bölcsődei beiratkozás, orvosi kontroll, tetőcsere, matek házi, gyógyszerkiváltás, heti nagybevásárlás. Ha valakinek ezek közül legalább három a heti rutinja része, az jó eséllyel a szendvicsgeneráció tagja – azok közé tartozik, akik egyszerre gondoskodnak idős szüleikről és még támogatásra szoruló gyermekeikről. Eközben próbálnak helytállni a munkahelyükön, a párkapcsolatukban, a háztartásban – és ha marad egy kis idő, akkor önmagukra is próbálnak egy kis figyelmet szentelni. Mit javasol a generációkutató a terhek enyhítésére? - erről nyilatkozott Steigervald Krisztián, a téma szakértője.

A szendvicsgeneráció tagjai – jellemzően a 40-es, 50-es éveikben járó X generáció, a fiatalabb baby boomerek és az idősebb Y-ok – egy különösen megterhelő élethelyzetben találják magukat. Ők azok, akik egyszerre próbálnak gondoskodni idősödő szüleikről és még támogatásra szoruló gyermekeikről, miközben teljesíteniük kell a munkahelyükön, törődni a párjukkal, és valahogy még a saját testi-lelki egészségükre is figyelniük kellene.

Ez a generáció gyakran szembesül azzal, hogy a korábban természetesnek vett többgenerációs családi támogatás mára megbomlott: a nagyszülők idősebbek, sokszor már segítségre szorulnak, a gyerekek pedig később válnak önállóvá, így a szülők vállát egyszerre két generáció terhe is nyomja. A gondoskodás nemcsak időigényes, hanem érzelmileg és anyagilag is kimerítő. A szendvicsgeneráció tagjai gyakran érzik úgy, hogy mindenki számít – csak ők nem.

- A szendvicsgeneráció tagjai egy olyan élethelyzetbe kerültek, ahol egyszerre kellene tökéletes szülőnek, gondoskodó gyermeknek, megbízható munkavállalónak és kiegyensúlyozott partnernek lenniük. Ez a fajta hősközpontú gondolkodás – hogy nekem kell mindent megoldanom – mélyen beléjük ivódott. A probléma az, hogy közben saját magukra már nem marad idő, energia, figyelem. Azt látjuk, hogy ez a generáció nemcsak a társadalmi elvárásoknak akar megfelelni, hanem a saját, sokszor irreálisan magas belső mércéjének is. Ez pedig hosszú távon mentálisan és fizikailag is kimerítő - mondta Steigervald Krisztián generációkutató.

A megoldás nem feltétlenül a radikális változtatásban rejlik, sokkal inkább a tudatos újratervezésben. A terhek csökkentéséhez első lépés lehet a feladatok újraosztása a családon belül, a segítség elfogadása, vagy akár külső támogatás igénybevétele. Fontos, hogy a szendvicsgeneráció tagjai felismerjék: nem kell mindent egyedül vinni. A mentális teher enyhítésében segíthet a nyílt kommunikáció, a határok kijelölése, és az is, ha időt szánnak saját magukra – akár csak napi 15 perc csendes pihenés vagy egy séta formájában. A cél nem a tökéletesség, hanem a fenntarthatóság – saját magunkkal szemben is.

- Ebben a helyzetben nincs egyetlen jó megoldás, de van egy nagyon fontos kiindulópont: az őszinteség. Legalább magunkkal szemben mondjuk ki, hogy ez sok. Ha ezt elismerjük, máris közelebb kerülünk ahhoz, hogy változtassunk. Nem kell mindent letenni – de lehet csökkenteni. Egy-egy feladatot, elvárást, szerepet. A felszabaduló energiát pedig végre magunkra fordítani. Nem a tökéletesség a cél, hanem az, hogy ne égjünk ki teljesen, mire a gyerekeink felnőnek, és a szüleink már nem lesznek velünk – tette hozzá Steigervald Krisztián.

A gondoskodás nemcsak érzelmi, hanem komoly anyagi kihívást is jelenthet. Az OTP Egészségpénztár kézzelfogható támogatást nyújthat ilyen esetben: a pénztári megtakarításokból nemcsak egészségügyi kiadások, hanem családi szolgáltatások is finanszírozhatók – például otthoni ápolás (orvosi igazolással), vagy akár idősgondozási szolgáltatások napi vagy havi díja.

Kevesen tudják, hogy ilyen célokra is felhasználható a pénztári egyenleg, de szintén nagy segítséget jelenthetnek a társkártyák is, melyekkel akár a kedvezményezett gyermek, akár a szülő fizethet például patikában, fogorvosnál, vagy gyógyászati segédeszköz üzletben. A pénztári befizetések után ráadásul adó-visszatérítés igényelhető, ami jelentős könnyebbséget jelenthet a szendvicsgeneráció tagjainak is, hiszen évente akár 150 ezer forint pluszforráshoz juthatnak. Az OTP Egészségpénztár célja, hogy a gondoskodás ne kizárólag teher legyen, hanem egy olyan folyamat, amelyben a családtagok támogatása mellett a saját jóllétünkre is marad figyelem és forrás.

Összegezve

  • A szendvicsgeneráció tagjai egyszerre gondoskodnak idős szüleikről és gyermekeikről.
  • Ez az élethelyzet érzelmileg, időben és anyagilag is megterhelő.
  • A feladatok újraosztása és segítség igénylése enyhítheti a terheket.
  • Fontos, hogy időt szánjanak saját magukra a mentális egészség érdekében.
  • Az OTP Egészségpénztár támogatást nyújthat az anyagi terhek csökkentésére.
Szendvicsgeneráció - nagy a teher, amikor kisgyermekekről és idős szülőkről is gondoskodni kell
Figyelmébe ajánljuk

Szendvicsgeneráció - nagy a teher, amikor kisgyermekekről és idős szülőkről is gondoskodni kell

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben , a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en, Tiktok-on is!

Forrás: OTP Egészségpénztár
# szendvicsgeneráció # mentális egészség # OTP Egészségpénztár # idős szülők # támogatás # pénz # gondozás

TÜNETKERESŐ

pulzus ikon

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

keresés

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához
Tünetkereső illusztráció Tünetkereső Orvos válaszol illusztráció Orvos válaszol Gyógyszerkereső illusztráció Gyógyszerkereső Kalkulátorok illusztráció Kalkulátorok

Extra ajánló

Értesüljön legújabb híreinkről hírlevelünkből

Legnépszerűbb

egészségkalauz logo

TÜNETKERESŐ

pulzus ikon

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

keresés

Keresés, pl. fejfájás

Keresés