A halolajkapszulák szedése nem óv a demenciától. Az eddig rendelkezésre álló vizsgálati eredmények szerint a halolaj tartalmú kapszulák alkalmazása nem óv meg a demenciától, nem csökkenti az Alzheimer-kór kialakulásának valószínűségét - állapította meg a Cochrane Review című nyílt hozzáférésű internetes orvosi adatbázis kutatócsapata (www.cochrane.org).
Előrelépés a mesterséges hasnyálmirigy kifejlesztésében. Öt éven belül engedélyezhetnek egy vagy több készüléket az 1-es típusú cukorbetegséggel élők számára - vélik a mesterséges hasnyálmirigy kifejlesztésével foglalkozó kutatók, akik eredményeikről a hét végén számoltak be az Amerikai Diabétesz Szövetség éves philadelphiai találkozóján.
Agyrázkódás után test és elme egyaránt pihenjen! Egy hétig minden fizikai és szellemi aktivitástól, még a televíziózástól, telefonálástól és a beteglátogatóktól is tartózkodnia kellene az agyrázkódáson átesett embereknek, hogy a lehető legteljesebb legyen felépülésük - állapították meg tanulmányukban amerikai kutatók.
A mozgás csökkentheti az idegkárosodás miatti fájdalmat. Csökkentette a mozgás a sérülés, a cukorbetegség vagy más károsodott állapot okozta idegsérülés miatti fájdalmat patkánykísérletekben - idézte tajvani kutatók megállapítását a HealthDay című ismeretterjesztő portál (www.healthday.com).
A diéta szerepe a meddőség kezelésében. A nőgyógyászati rendellenességek kizárása után, vagy a vizsgálatokkal egy időben gyakran felmerül, hogy a meddőség hátterében hormonális probléma áll. A hormonrendszer eltéréseit pedig gyakran a helytelen táplálkozás, vagy a túlsúly okozza.
Matos Lajos, az MTI szakértője írja: speciális jógagyakorlatok segíthetnek a szélütésen átesett betegek rehabilitációjában - hangozott el az Amerikai Sportorvosok Kollégiumának San Francisco-i kongresszusán.
A ginzeng enyhítheti a rákkal összefüggő fáradtságot. A ginzeng kivonata jelentősen enyhítette a rákkal összefüggő fáradtságot a placebóhoz képest, noha több hétre volt szükség a növény hatásának kifejlődéséhez a pácienseknél - állapították meg az amerikai Mayo Klinika kutatói.
Hemokromatózis világnap: ötvenezren vannak... Mintegy ötvenezer embert érinthet Magyarországon a visszafordíthatatlan szervkárosodással járó örökletes vastúlterhelődés, a hemokromatózis.