Tumor | Egészségkalauz

Tumor

Megelőző műtétre ment – kiderült, hogy már mellrákja van

Megelőző műtétre ment – kiderült, hogy már mellrákja van

A nő családjában generációkon keresztül halmozódtak a daganatos betegségek, ezért amikor kiderült, hogy ő is örökölte a BRCA2 gén egyik kóros változatát, rendszeres szűrésekre kezdett járni. Végül megelőző céllal mindkét mellének eltávolítása mellett döntött – a műtét után azonban kiderült, hogy egy apró rosszindulatú elváltozás már kialakult.

Évekig nem vette komolyan a hasi panaszait – 25 évesen 4. stádiumú bélrákot diagnosztizáltak nála

Évekig nem vette komolyan a hasi panaszait – 25 évesen 4. stádiumú bélrákot diagnosztizáltak nála

A nő éveken keresztül tapasztalt bélműködési problémákat, hasi panaszokat és testsúlyingadozást, de fiatal és sportos volt, ezért nem gondolta, hogy komoly betegség állhat a háttérben. Három hónappal kislánya születése után, mindössze 25 évesen derült ki, hogy vastagbélrákja van – a további vizsgálatok pedig már 4. stádiumú betegséget igazoltak.

Egészségesnek hitte magát a 45 éves nő – az első szűrővizsgálata során vastagbélrákot találtak nála

Egészségesnek hitte magát a 45 éves nő – az első szűrővizsgálata során vastagbélrákot találtak nála

A 45 éves nő rendszeresen sportolt, odafigyelt az étkezésére, és semmilyen feltűnő tünete nem volt. Amikor elment élete első vastagbélrákszűrésére, nem számított rossz eredményre – a vizsgálaton azonban daganatot találtak.

Így alkalmazkodnak az immunsejtek a daganatok környezetéhez – magyar kutatók tettek fontos felfedezést

Így alkalmazkodnak az immunsejtek a daganatok környezetéhez – magyar kutatók tettek fontos felfedezést

Mi történik, ha egy immunsejt egyszerre két, hagyományosan ellentétes hatású jelzést kap? Az új magyar felfedezés közelebb vihet annak megértéséhez, hogyan alkalmazkodnak ezek az immunsejtek például a gyulladásos betegségekre és a daganatokra jellemző összetett mikrokörnyezethez.

Kevesen tudják erről a nőket érintő rákról: vírus okozza, és főleg 60 év felett támad

Kevesen tudják erről a nőket érintő rákról: vírus okozza, és főleg 60 év felett támad

Ezek a tünetek figyelmeztethetnek a ritka nőgyógyászati rákra.

Fáj a válla, pedig nem sérült meg? A tüdőrák ritka típusa is okozhatja

Fáj a válla, pedig nem sérült meg? A tüdőrák ritka típusa is okozhatja

Létezik a tüdőráknak egy ritka típusa, amely éppen makacs vállfájdalommal hívhatja fel magára a figyelmet, miközben a közismertebb tünetek, például a köhögés vagy a légszomj akár hiányozhatnak is. A Pancoast-tumor elhelyezkedése miatt a környező idegeket és szöveteket érintheti, ezért a fájdalom a karba, a lapockába vagy akár a kéz ujjaiba is kisugározhat.

Daganat jelzése a leleten: ebből a szóból derül ki, ha végstádiumú a rák

Daganat jelzése a leleten: ebből a szóból derül ki, ha végstádiumú a rák

Kézhez kapta az orvosi leletet? Ez a kifejezés mutatja meg, hogy milyen stádiumban tart a daganatos betegség.

12-féle rákos daganatot győzött le egy fiatal nő: a szervezet olyat tud, amit senki másé a világon

12-féle rákos daganatot győzött le egy fiatal nő: a szervezet olyat tud, amit senki másé a világon

30 éves kora előtt 12-szer támadta meg a rák, mégis mindegyiket legyőzte: az orvosok alig hitték el, mi mentette meg az életét!