Játékos együttműködés a pici és a szülők között

Vizsgálat
2010. szeptember 22. 10:10
Módosítva: 2015. november 04. 13:49

Játszva tanul a gyerek – szoktuk mondani. Ami igaz is, hiszen gyermekünk agya szivacsként szívja magába a tudást miközben önfeledten szórakozik.

A répától tanulunk meg fütyülni, és a zöldborsótól növünk nagyra, meg a brokkolitól. Legalábbis ezzel próbálják rábeszélni a szülők gyerkőceiket az együttműködésre az ebédlőasztalnál. Amíg kisebb a csemeténk, bevethetünk más trükköket is. Az imitáción alapuló játékok nem csak abban segít a szülőnek, hogy rávegye gyermekét bújjon bele a ruhájába és segítsen elpakolni a játékot a szőnyegről, hanem eközben fontos viselkedésmintákat sajátít el.

Játékos együttműködés a pici és a szülők között

Játékos együttműködés a pici és a szülők között

Forrás: Napidoktor


Néha nem kevés erőfeszítést igényel a szülőtől a futkosó "óriást" meggyőzni arról, hogy sokkal jobb lesz neki a pelenkában, mint nélküle. Ilyen esetekben jól működő taktika, ha személyiséggel ruházzuk fel a gumibugyit és az anya annak nevében, játékos formában kéri meg a totyogóst bújjon bele.

Mivel sok családban a kisgyermek a legtöbb időt az anyukájával tölti, főleg 2-3 éves koráig, az ehhez hasonló báb- és kitalált játékok egy-egy tárgy vagy ruhadarab segítségével arra is megtanítja az apróságot, hogyan tud kommunikálni másokkal a szülőn kívül, hiszen számára valóban életre kel a tárgy.

Ezek az interakciók a baba és a mama, illetve a mama által megszemélyesített tárgy között, fejlesztik a szociális és kommunikációs készséget. Ugyanígy bevethető a módszer akár a bevásárlás közben is, ha a nyűgős kisgyereknek szeretnénk elterelni a figyelmét. Legyünk kreatívak! Az is elég lehet, ha az anya a kezét bábként használja és kezdi kérdezgetni a gyerkőcöt például a kosárban található árukról. Az eredmény garantált, mivel az új impulzus eltereli a baba figyelmét.

A verbális készség fejlődése szintén megfigyelhető, mert ezekben a játékokban folyamatos párbeszéd zajlik a kicsi és a "tárgy" között. Miért vagy szomorú? Miért nem játszol velem? Kapok egy ölelést? Tehát az ehhez hasonló kérdésekkel ösztönözni tudjuk a gyereket a folytonos válaszadásra, miközben új szavakat tanul meg és egyre változatosabb mondatokat alkot.

Az ezekkel a játékos módszerekkel elérhető legfontosabb hatás, hogy a negatív eseményeket át tudjuk fordítani egy kellemes mókázásba, ami végül pozitív élménnyé alakul át a piciben. Így a legközelebbi hasonló szituáció során biztosan könnyebb lesz úrrá lenni a gyermekünk ellenszenvén és elutasításán, ha felidézzük benne a korábbi örömöt.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!

Forrás: Napidoktor
# általános egészségügyi téma# gyermeknevelés# pszichológia

TÜNETKERESŐ

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához

Címlapról ajánljuk