Veszélyeztetett terhesek - és az új táppénzrendszer

Vizsgálat
2011. március 21. 09:33
Módosítva: 2015. november 04. 13:49

Nem járnak rosszabbul a veszélyeztetett terhes nők a táppénzrendszer megváltoztatásával - mondta a miniszterelnök szóvivője szombaton (03.19.) az MTI-nek a sajtóban ezzel kapcsolatosan megjelentekre reagálva.

Szijjártó Péter közölte: a parlament által szerdán elfogadott, a táppénz folyósításával kapcsolatos változtatások célja az volt, hogy a táppénzcsalások mértékét jelentősen visszaszorítsák.

Veszélyeztetett terhesek - és az új táppénzrendszer

Veszélyeztetett terhesek - és az új táppénzrendszer

Forrás: Napidoktor


Ezzel párhuzamosan azonban több olyan téves értelmezés jelent meg a sajtóban, amely szerint a veszélyeztetett terhes nők esetében a változtatás negatív következményekkel jár, holott ez nem igaz - mondta a szóvivő.

Kifejtette: a bruttó 290 ezer forint alatt kereső veszélyeztetett terhes nők a táppénzzel még jobban is járnak, mint a korábbi rendszerben a betegszabadsággal, hiszen a táppénz után nem kell járulékot fizetni.

Azok pedig - folytatta -, akik bruttó 290 ezer forintnál többet keresnek, az arányos, minden idők legalacsonyabb kulcsával dolgozó, és a gyermeknevelés költségeit elismerő adórendszer miatt járnak szintén jobban. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, az állam már a magzat esetében is elismeri a kereset egy részét úgy, mint amire nem vethet ki adót.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: a gazdasági rendszert összességében kell értelmezni, adó- és táppénzrendszerrel együtt. E kettő "folyományaként" a veszélyeztetett terhes nők nem járnak rosszabbul a táppénzszabályok megváltoztatásával - mondta a kormányfő szóvivője.

Az Országgyűlés szerdán felére csökkentette a táppénz napi összegének lehetséges maximumát, az ellátás mértéke így havi szinten nem haladhatja meg a minimálbér kétszeresét. Változás az is, hogy a veszélyeztetett terhesség esetén a munkavállalónak már a keresőképtelenség első napjától táppénz jár, nem a munkáltató által finanszírozott betegszabadság.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!

Forrás: MTI
# általános egészségügyi téma# szülés# terhesség

TÜNETKERESŐ

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához

Címlapról ajánljuk