Ezeket látta már?

Nehezen indulnak a reggelek? Ezek a bevált praktikák segíthetnek

reggel, ébredés, alvás, fáradtság, energia

Kutatási eredmények azt igazolják, hogy azoknak az embereknek, akiknek örömteli a reggel, sokkal jobb lesz a nap további része.

Nincsen annál rosszabb érzés, mikor éjszaka nem tudjuk magunkat rendesen kipihenni. Érdemes kipróbálni a következő tippeket!

Mindig ugyan abban az időben keljünk fel

A napi rutin nemcsak a gyerekeknek fontos. Ha ugyanakkor kelünk fel mindennap, akkor megbízhatónak érezzük magunkat, és úgy ébredünk, hogy felkeléskor már egy feladatot megoldottunk. Egy ilyen rutin nélkül pedig tudat alatt úgy érezhetjük, hogy az életünk egy káosz, és nem tudjuk irányítani a tetteinket.

Érdemes nyújtózkodni

Az izmaink elgémberednek alvás közben, úgyhogy érdemes úgy felkelni, hogy rögtön pár domborítást-homorítást csinálunk. Főleg, ha napközben ülőmunkát végzünk, szüksége van a hátnak arra, hogy jól megnyújtsuk alvás után.

Citromos víz

Felpörgeti az anyagcserét, és még a bőr is simább lesz tőle. Miután megittuk, várjunk 15 percet a reggelivel.

Kávé előtt reggeli

A legjobb sorrend az egészséges és örömteli reggelért: 1. citromos víz; 2. Laktató reggeli; 3. Kávé. A citromos víz beindítja a bélműködésünket - ám aki refluxal küzd, inkább ezt a lépést hagyja ki!

Napi 10 perc edzés

Reggelente annyi és olyan intenzitású testmozgásra van szükség, hogy megemelkedjen a pulzusszám. A kutatók azt találták, hogy azoknak, akik reggel 10 percig valamilyen testmozgást végeztek, sokkal pozitívabbá vált a hozzáállásuk a naphoz, és energiával telítettek lettek.

Hideg vízzel zuhanyozzunk

Tudományos tény, hogy a hűvös vízben zuhanyzástól megnő a stressztűrésünk, ami nem hátrány a mai világban. A hideg vizes zuhanytól egész napra éberré válunk.

Érdekli, mi az, amitől pihentető lehet az alvás? Nézze meg videónkat!

Meditáljunk

A meditálás remek hatással van az agyra, de ehhez nem kell lótuszülésben órákig mormolni a mantrákat. Elég, ha pár percig csak a légzésre figyelünk, amitől elcsendesedik az elménk.

Szagoljunk egy kis mentát

A menta felpörgeti a szervezetünket. Szinte bármilyen formában juttathatjuk a szervezetünkbe, hatást érünk el: lehet menta teát inni vagy mentás illóolajat szagolni, a lényeg, hogy a menta illata segíti a koncentrációt és javítja a memóriát.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Reggel kicsi, este nagy has: a puffadás hormonális okai

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!





Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához