Ezeket látta már?

Szabó Gyuri bácsi ilyen gyógynövényeket javasolt alvászavarok ellen

Szabó Gyuri bácsi gyógynövények alvászavar ellen

Ezeket a gyógyteákat ajánotta Szabó Gyuri bácsi, a bükki füvesember a rosszul alvóknak.

Az üdítők helyett a nyáron a gyógyteák választása számos előnyt kínál. Nemcsak csökkenti a cukorfogyasztást és a kalória bevitelt, a gyógyteák természetes összetevői jótékony hatással vannak az egészségre is. Tehát búcsúzzunk el a cukros üdítőktől, és hűsítsük magunkat a gyógyteák nyújtotta frissítő élménnyel a nyári estéken is.

Gyuri bácsi még soha életében nem aludt rosszul

„Mindig is szerettem aludni. Figyelek arra, hogy a napi 9 óra alvás meglegyen. Este 9-kor fekszem, mert úgy tudom, hogy az éjfél előtti alvás pihentetőbb, és reggel 6 órakor kelek” – mondta az ország füvesembere és hozzátette, hogy régen korántsem volt ennyi probléma az alvással. Szerinte ennek az lehet az oka, hogy őseinket kevesebb idegi hatás érte, s hogy sokkal több fizikai munkát végeztek.

Bárhogyan is legyen, az biztos, hogy napjainkban egyre több a rosszul alvó ember, ezért az alvásbetegségek is nagyobb figyelmet kapnak. A népgyógyászat szerencsére már évszázadok óta ismer olyan gyógyfüveket, amelyekkel az idegességet, (ma már stressznek hívjuk), és az álmatlanságot is kielégítően tudja kezelni, nézzük, melyek azok!

Gyógynövények stresszre és alvásproblémákra

Gyuri bácsi elsősorban a nyugtató hatású gyógynövényeket ajánlotta. Általános javallata volt, hogy a gyengébb hatású gyógynövényből készült teát délelőtt, az erősebbet lefekvés előtt fogyasszuk el.

  1. A legenyhébb nyugtató-altatószer a citromfű, ezt akár kismamák is fogyaszthatják. Hatása enyhe, kíméletes. Érdemes délelőtt inni egy csészével, és ha nem súlyos alvászavarral van dolgunk, akkor este a második csészével. Ugyanilyen jó, kíméletes hatása lehet a levendulából készült teának is.
  2. A macskagyökér nagyon kellemetlen illatú és ízű növény, ám a belőle készült gyógytea meglepő módon finom. Ez a növény a macskákra delejes hatással bír - innen a népies elnevezése. Latin neve viszont (Valeriana officinalis) arra utal, hogy a gyógyszeriparnak is kedvelt alapanyaga, hiszen a hasonló nevű, népszerű nyugtatót a macskagyökér hatóanyagának szintetizálásával fejlesztették ki. Alvásproblémákra ez az egyik legjobb gyógynövényünk. Nemhiába alkalmazza Gyuri bácsi a külön az álmatlanságban szenvedőknek kifejlesztett macskagyökeres teakeverékében is. Ezt a teát stresszes élethelyzetekben kúraszerűen is lehet fogyasztani. Lefekvés előtt félórával kell meginni egy csészével, és itt is figyeljünk arra, hogy egyéb altatószerekkel együtt ne alkalmazzuk.
  3. Az orbáncfüvet szintén hangulatjavító, stresszoldó szerként használják, de a nyugodt alváshoz is hozzásegít. Manapság talán a legnagyobb megbetegítő tényező a stressz. Megfelelő dózisban akár az ingadozó kedélyállapotot és a depressziót is képes kordában tartani. Fontos tudni, hogy 6 hét után szünetet kell tartani a fogyasztásában. Egyéb hangulatjavító szerek hatását befolyásolhatja, ezért együttes alkalmazásukról mindenképpen egyeztessünk orvosunkkal.
  4. Gondolná, hogy a sör legfontosabb alapanyaga, a komló is nyugtató, altató hatással bír? Anekdoták szerint a komlót betakarító munkások rendre elszunyókáltak a komló szárítása, feldolgozása közben. A fitoterápiában a komlótobozt használják - elsősorban teakeverékekben.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Miért alszom sokszor rosszul? Ezek lehetnek az alvászavar okai

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

alvászavar

Forrás: https://gyorgytea.hu/
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához