Ezeket látta már?

Közérdekű hír: A Tűzmadár Házban gyógytorna, tréningek, közösség

A nyári hónapokban is mind Budapestről, mind vidékről várják a rákbetegeket és családtagjaikat a Tűzmadár Ház Pszichoszociális Rehabilitációs Központban. Az Egyesített Szent István és Szent László Kórház 1-es pavilonjában működő civil centrumban csoportos pszichológiai és közösségi tréningeket, stresszkezelő tanfolyamot, onkológiai fizikoterápiát szerveznek, s lehetőség van egyéni pszichológiai és dietetikai konzultációra is, hogy ezzel segítsék a daganatos betegséggel való megküzdést, a kórral való együttélést. A Tűzmadár Alapítvány, valamint a Daganatos Betegek Gyógyításáért és Rehabilitációjáért Alapítvány által működtetett Tűzmadár Ház valamennyi programja térítésmentes.

A foglalkozások egyaránt nyitottak minden daganatos beteg számára, függetlenül a lakóhelyétől, s hogy melyik intézményben zajlik az onkológiai kezelése vagy hová jár vissza kontrollvizsgálatra. Az egyéni foglalkozások keretében lehetőség adódik pszichoonkológiai tanácsadás igénybevételére, egyéni pszichoterápiára, amely segíthet az életvezetésben rejlő problémák rendezésében, az önismeret elmélyítésében, az életnek a betegségben is értelmet adó lehetőségek felderítésében, az odahaza is végezhető stresszkezelő technikák, relaxációs és meditációs módszerek megtanulásában.

Közérdekű hír: A Tűzmadár Házban gyógytorna, tréningek, közösség

A szociális ügyek terén éppúgy segítenek eligazodni, mint táplálkozási kérdésekben, dietetikus segít az egyéni helyzethez illeszkedő diéta kialakításában. A Tűzmadár Házban minden héten csoportos gyógytorna foglalkozásokat is szerveznek, amelyekbe folyamatosan be lehet kapcsolódni szerdánként 11 és 12 óra között, s a civil szolgáltató központban egyéni onkológiai fizikoterápia is elérhető.

A csoportos foglalkozások sorában június 21-én indul, majd hétfőnként 14 és 16 óra között 8 héten át tart az Életélmény-tréning, amely egy jól felépített stresszkezelő programon keresztül az éber figyelem, a meditáció, speciális légzés és relaxáció elsajátításával teszi lehetővé a mindennapokban az energiát elszívó feszültség kontrollálását, mérséklését. Ugyancsak relaxációra épül, az érzelmek feldolgozását és az öngyógyító mechanizmusok aktiválását szolgálja a Simonton-tréning, amelyet július 1-től 10+1 alkalommal, csütörtökönként 9.30 és 11.30 között tartanak. Élményes együttlétet ígér a körtánc is, amelyet június 11-én és 25-én pénteken 16 és 18 óra között hirdetnek, s amely a közösség erejével igyekszik a szorongásoktól megszabadítani, s megélni a fesztelenség és a felszabadult öröm sokak által oly régen megtapasztalt érzését.

A Tűzmadár Alapítvány színjátszó csoport szervezésébe is fogott, amelybe hívnak minden színészkedéshez kedvet és tehetséget érző jelentkezőt, valamint olyan támogatókat, akik bármilyen módon (jelmezkészítéssel, díszlettervezéssel vagy kivitelezéssel, szervezőmunkával, ötletekkel) szeretnének kapcsolódni a munkához, bábáskodni egy induló amatőr társulat megszületésénél. Fiatalokat és időseket, nőket és férfiakat egyaránt várnak, akik szívesen csatlakoznának e közösségteremtő kezdeményezéshez. Jelentkezni a csoport vezetőjénél, Kendrey Beatrixnál lehet: (30) 667-7836.

A Tűzmadár Ház címe: Szent László Kórház 1-es pavilon; Budapest, IX. kerület, Gyáli út 5-7. Tömegközlekedéssel a metró Nagyvárad téri megállójától néhány perc séta. Telefonszámok: (1) 455-8607, 455-8237, (30) 478-2958. Aktuális programok és időpontok: www.tuzmadaralapitvany.hu

Forrás: Rákgyógyítás
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához