Ezeket látta már?

Szelénnel a hólyagrák ellen

Csökkenti a hólyagrák kockázatát a szelén? A Cancer Epidemiology, Biomarkers & Prevention szeptemberi száma szerint ez a közönséges ásvány segíthet a hólyagrák ellen.

Dr. Núria Malats és a Spanyol Nemzeti Rákkutató Intézet munkatársai megállapították, hogy az alacsony szelénszint magas hólyagrák-kockázattal párosul.

Szelénnel a hólyagrák ellen

A szelén egy nyomelem, mely számos fehérje aktivitásához szükséges (szelenoproteinek), ezek zöme az antioxidáns folyamatokban tölt be fontos szerepet, kivédve az oxigén-szabadgyökök károsító hatását.

A szelén táplálékkal bevihető, egyes növények és növényi magvak tartalmazzák, valamint azok az állatok, melyek elfogyasztják ezen magvakat, illetve vannak szelénnel dúsított élelmiszerek.

Hét korábbi publikáció eredményeit felhasználva Malats és munkatársai metaanalízist végeztek, mely a szérum és a láb körmeinek szeléntartalmát, illetve a húgyhólyag kockázatát célozta. Az adatok zöme amerikai egyénektől származott, de belga, finn és holland eredményeket is felhasználtak.

A kutatók szerint a szelén védő hatású, főként hölgyek esetén. A nemi különbséget az ásványi anyagok eltérő eloszlásával és felhalmozódásával magyarázták. "Mindazonáltal a szelén a hólyagrák kockázatára gyakorolt hatását érdemes lenne további vizsgálatok segítségével ellenőrizni" - mondják a tudósok.

Forrás: Medipress
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához