Ezeket látta már?

Ez a gyomorfekély 5 jellemző tünete

gyomorfekély, tünet, hányinger, fájdalom

A gyomorfekély tünetei sok dologtól függenek, például attól, hogy hány éves a beteg, és mennyire előrehaladott állapotban van a betegség.

A gyomorfekély tünetei között találhatjuk a hasi fájdalmakat, a hányingert, az étvágytalanságot, a puffadást és a fogyást.

A gyomorfekély tünetei eltérők lehetnek

A gyomorfekély tünetei egyénenként nagyon eltérőek lehetnek, függhetnek például attól, hogy milyen életkorú a beteg, illetve, hol helyezkednek el a gyomor nyálkahártyáján kialakuló fekélyek. Az idősebbek, illetve a gyermekek esetében ugyanis előfordulhat, hogy a gyomorfekély tünetek nélküli, vagyis csak akkor tapasztalja meg a fájdalmakat vagy a hányingert a beteg, ha a gyomorfekély már nagyon előrehaladott állapotban van, esetleg már szövődmények is kialakultak.

A gyomorfekély tüneteinek vizsgálatánál azt sem szabad elfelejteni, hogy a fekélyek időről időre begyógyulhatnak, majd kiújulhatnak, vagyis a fájdalom is hullámokban jelentkezhet: néhány napig érezhetjük a kellemetlen tüneteket, majd akár hónapokig semmilyen tünetet nem tapasztalunk.

A gyomorfekély 5 legfontosabb tünete

A gyomorfekély tüneti között a leggyakoribb, egyben legjellegzetesebb a hasi fájdalom, mely égő, maró, tompa vagy éles is lehet, és az, hogy mikor tapasztalja meg a beteg, sokszor az étkezésektől függ. Mivel a fájdalmat tulajdonképpen az váltja ki, hogy a gyomorsavak irritálják, marják a gyomor nyálkahártyáján kialakuló fekélyes sebeket, akkor intenzívebb lehet a fájdalom, ha a gyomor üres, nincs benne elfogyasztott étel, mely egyfajta védő "réteget" képezhet a savak és a gyomor falát borító nyálkahártya között. Éppen ezért a gyomorfekély tüneteként tapasztalható fájdalom általában éjjel, valamint étkezések között a legerősebb.

A gyomorfekély tünete lehet gyomorégés is, sőt még az is, hogy a gyomorsav vagy a félig emésztett gyomortartalom visszacsorog a nyelőcsőbe. Ez kellemetlen, maró érzéssel, kesernyés ízérzettel társulhat. Szintén gyakori tünete a gyomorfekélynek az állandó teltségérzet, a puffadás, az állandó böfögési inger. Sajnos, a gyomorfekély tüneteit csak ideiglenesen csökkentik azok a gyógyszerek vagy házi módszerek, melyeket gyomorégés ellen bátran bevethetünk. Ezek ugyanis általában csökkentik a gyomorsav termelődését, de sajnos csak ideig-óráig.

A gyomorfekélynek a gyulladás is velejárója, ami akár összehúzódásokat is okozhat, ezt pedig hányingerként tapasztalhatjuk meg. A gyomorfekély tünete azonban nemcsak a hányás, de a hányinger is lehet. Akár az is előfordulhat, hogy a gyomorfekély miatt az elfogyasztott étel nem tud a vékonybélbe kerülni, és ezért a szervezetünk igyekszik azt (hányással) eltávolítani.

Súlyosabb betegségre utalhat, ha véres hányást vagy véres székletet tapasztalunk. Ezekben az esetekben ugyanis a gyomorban található fekélyek vérezni kezdtek. Haladéktalanul orvoshoz kell fordulnunk, ha a hányásban kávézaccra emlékeztető darabkákat veszünk észre, vagy ha a székletünk fekete, kátrányra emlékeztető, nagyon kellemetlen szagú.

A gyomorfekély az étvágyat is komolyan befolyásolhatja, elsősorban azért, mert a fekély elhelyezkedésétől függően változhat, hogy mikor jelentkezik a fájdalom: előfordulhat, hogy evés után egy-két órával, de az is, hogy csak az étkezések között vagy éppen éjszaka fáj valaki gyomra. Megtörténhet az is, hogy éppen az evés enyhíti a fájdalmakat (igaz, ez a hatás nem tart túl sokáig). Az állandó émelygés, hányinger velejárója is lehet az, hogy inkább kerüli valaki az evést. Az étvágytalanság, valamint az, hogy a kelleténél korábban érzi magát valaki telinek, fogyást is okozhat.

Ez is érdekelheti:

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!<KÖVETKEZŐ CIKK>

Hol fáj a gyomorfekély? Ilyen tünetekről ismerheti fel, ha már súlyos

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

diéta

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához