Mindenki ezt nézi most!

Gyógyszer reflux, gyomorégés ellen: így kell bevenni, hogy biztosan hasson!

reflux, refluxbetegség, gomorégés, gyomorsav, gyógyszer, protonpumpagátló

„Ha jókor veszi be, jobban hat” – ez fokozottan érvényes a gyomorsav túltengéses, refluxra panaszkodó betegek gyógyszerszedésére.

Nem mindegy, hogy reggel vagy este, étkezés előtt, étkezés közben vagy étkezés után, netán lefekvés előtt veszi be valaki a savkötő vagy a savcsökkentő gyógyszerét. Áttekintjük a legfontosabb tudnivalókat.

Evés előtt vagy után?

A bevonószerek – ide tartoznak a bizmut tartalmú szerek és a szukralfát - a fekélyes, érzékeny felületet elzárják a gyomorsav károsító hatása elől, azon egy gélszerű bevonatot képezve. A „bevonó” elven működő gyógyszereket napi 2-4 alkalommal, minden esetben a főétkezések előtt fél órával, illetve lefekvés előtt fél órával kell bevenni.

A savlekötők vagy más szóval antacidok, magnéziumot, kalciumot vagy alumíniumot tartalmazó bázikus vegyületek (általában -karbonátok, -hidroxidok). Az antacidok sav-bázis típusú kémiai reakcióba lépnek a gyomorban található sósavval, és közömbösítik azt - víz és szén-dioxid keletkezése mellett. Vagyis, az antacidok a már megtermelődött savat közömbösítik, nem pedig annak a termelődését gátolják.

Gyomorsav és reflux: otthoni gyógymódok, amik beváltak - olvasson tovább!

Az antacid készítményeket naponta többször lehet alkalmazni, azokat a főétkezések után 1 órával kell bevenni, hogy az étkezés hatására termelődő sósavat közömbösíthessék. Egy adag antacid gyógyszer bevételét célszerű az esti, lefekvés előtti időpontra tartogatni.

Este vagy reggel?

A gyomorsav (tulajdonképpen sósav) termelődését több támadásponton lehet gátolni. Egyrészt, szóba jönnek az ún. hisztamin-2-receptor antagonista gyógyszervegyületek, mint a ranitidin és a famotidin. A hisztamin-2-receptoron ható gyógyszermolekulák napi 1-2 alkalommal való adagolása elősegíti a fekély gyógyulását. Ha a napi 1x-i gyógyszerbevétel elegendőnek bizonyul, akkor a bevételi időpontot célszerű estére tenni, hiszen ezek a gyógyszerek több órán át képesek a savelválasztást gátolni, és megakadályozni az éjjeli „savcsúcsokat”.

Másrészt, alkalmazhatók az ún. protonpumpagátló hatóanyagú - ezomeprazol, lanzoprazol, omeprazol, pantoprazol, rabeprazol – patikaszerek, amik a gyomorsav-elválasztás utolsó lépését blokkolják a nyálkahártyasejtekben. A protonpumpagátló hatású gyógyszerek általában napi 1 alkalommal adagolandók. A bevételüket javasolt reggelre időzíteni, és a gyógyszert a reggeli előtt fél órával lenyelni.

Refluxbetegség esetén a gyomorsav visszaáramlik a nyelőcsőbe, és ott felmaródással, köhögéssel és helyi irritációval járó panaszokat okoz. Ebben az esetben a savas visszaáramlást gátló készítményekre lehet szükség.

Erre a célra szolgálnak a gyomortartalom tetejét kocsonyaszerű réteggel lefedő gyógyszerek, amik a tengeri barnamoszatokból kinyert, vízzel gélt képző alginsavat (nátrium-alginátot) tartalmaznak. Az alginátos szereket - napi több alkalommal is – minden esetben közvetlenül étkezést követően javasolt bevenni, hogy az alginátos gél a megemésztendő gyomortartalmat hatékonyan befedhesse, annak a visszaáramlását meggátolhassa.

Dr. Budai Marianna PhD.

szakgyógyszerész

Forrás: EgészségKalauz