Felnőtt tartalom

Elmúlt már 18 éves? Ezen az oldalon felnőtt tartalom található! Igen Nem

Ezeket látta már?

Secunder meddőség férfiaknál: ezeket az egészségügyi gondokat okozhatja

meddőség, tesztoszteron, családalapítás, lombikprogram, férfi meddőség

A secunder meddőség réme szinte minden családot fenyegethet, akiknek már van legalább egy gyermekük.

Talán ez az oka annak is, hogy sokszor ezt az állapotot nem tekintik olyan problémásnak, hiszen a családalapítás már megtörtént. Így tehát nem fordítanak figyelmet arra sem, hogy a secunder meddőség a férfiak esetében is jelen lehet, és a nem megfelelő spermiumtermelést kiváltó tényezők bizony komoly gondokat eredményezhetnek a test más területein is. A témában Ratkó Tünde termékenységi szakember, szülésznő van a segítségünkre.

Secunder vagy “másodlagos” meddőség

Amikor egy párnak gyermeke fogan, akkor nagy kő is esik le a szívükről, hiszen az is igazolódik, hogy nem meddőek. Bár maga a terhesség kicsit sem könnyű időszak a pár életében, a gyermek mindenért kárpótolja őket. Amikor pedig a kistestvér érkezésére is felkészült a család, akkor beüt a mennykő.

Sokadik próbálkozásra sem fogan meg a magzat, rosszabb esetben sorozatos vetéléssel kell szembenéznie a párnak. Ennek oka pedig ugyan úgy kereshető a férfi oldalán is, hiszen a secunder meddőség, ahogyan a meddőség maga is, messze nem csak a nőket érintő probléma.

Miért alakul ki a secunder meddőség?

Azt tudjuk, hogy a férfiak spermiumtermelése egy ciklikusan ismétlődő folyamat, mely normál esetben életük végéig tart. Azzal is tisztában kell lennünk, hogy a spermiumtermelés mértéke, és a spermiumok minősége is romlik a korral, 35 éves kor fellett a számok lejtmenetbe állnak. Még ezzel sem lenne alapvetően gond, csakhogy napjainkban a férfiak átlagos spermiumszáma csupán a fele az 50 évvel ezelőtti adatoknak, és számolnunk kell a környezeti hatásokkal is.

A férfi meddőség kapcsán sokszor említettük már a munkahelyi stresszt, a mozgásszegény életmódot, a helytelen táplálkozást, és még számos más okot, melyek miatt kialakulnak a tápanyaghiányos állapotok - következtükben pedig kopogtat a meddőség. Ezek azonban akkor is jelentkezhetnek, ha a férfinak történetesen már van gyermeke – mondja Ratkó Tünde.

Mivel a spermiumtermelés ciklikus, vagyis nem egy eleve meglévő készletből használunk fel adott mennyiségeket (ez csak a hölgyek esetében működik ekképpen), így bizony akkor is romolhat a termelés, amikor arra nem számítanánk. Ráadásul egy gyermek érkezése a családba kifejezetten erős indikátora lehet a spermiumtermelés romlásának.

A hatások

A pici sokat sír, ezért a szülei keveset alszanak. A megváltozott élethelyzet változtatja a megszokott mindennapokat, némileg módosítja a pár romantikus és szexuális kapcsolatát is, ezek pedig a férfiak számára is stresszforrást jelentenek. Ezen felül az apai ösztön, a “biztosítsd a túlélését” arra sarkallja az édesapákat, hogy többet és jobban dolgozzanak, ez pedig tovább meríti az amúgy is alacsony energiaszintet. És akkor azokról a hatásokról még nem is esett szó, melyeket igazán csak mostanában ismer fel a tudomány: a légszennyezettség, a vegyszerek romboló hatása, vagy éppen a kispapák esetében is igen gyakran jelentkező szülés utáni depresszió.

A tápanyaghiányos állapot kialakulása így szinte borítékolható, ha csak nem teszünk ellene. Ehhez rendszeresen mozogni kell – ez nem könnyű, hiszen az időnk is kevesebb -, kiegyensúlyozottan kell étkezni, és remek támogatást jelenthet a testnek egy jó férfivitamin. A megfelelően komplex, és szerves kötésekkel dolgozó készítménynek (ezek praktikusan -citrátok és -glükonátok, pl.: cink-citrát, réz-glükonát) a kifejezetten jó hasznosulási arány miatt komoly támogató hatása lehet.

Ez pedig fontos, mivel a spermiumtermelés romlása csak az egyik oldala a tápanyaghiánynak. A secunder meddőség jelentkezése mellett olyan bajok is kialakulhatnak, mint a szív és érrendszeri problémák, gyulladásos állapotok, emésztési, kiválasztási zavarok, hajhullás, pontenciaproblémák, mentális zavarok, stb.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Férfi meddőség: mennyi hímivarsejt kell a gyerekvállaláshoz?

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Tünetkereső, tünetellenőrző alkalmazás Tünetkereső, tünetellenőrző alkalmazás Forrás: EgészségKalauz



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

termékenység



Forrás: ratkotunde.hu
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához