Magyarországon 13 százalékkal nőtt a halálozások száma a koronavírus megjelenése óta

Betegségek
2021. március 26. 11:13

A KSH adatai alapján az elmúlt 1 évben jelentősen emelkedett a halálozások száma.

Közzétette a Központi Statisztikai Hivatal a februári demográfiai folyamatokról szóló gyorstájékoztatóját. Mivel pont 12 hónap telt el a járvány megérkezése óta, így a adatokból kiderül, hogy 2020 március és 2021 február között a halálozások száma 13, a születéseké 1,5 százalékkal volt magasabb, mint 2019. március és 2020. február között

Februárban a hivatalos járványügyi adatok szerint 2480 áldozata volt a koronavírusnak, vagyis minden más halálok jóval kevesebb áldozatot követelt, mint tavaly ilyenkor.

Ez is érdekelheti:

Ami a születéseket illeti: 2021 első két hónapjában összesítve 762-vel kevesebben születtek, mint 2020 január-februárjában, és 1499-cel többen haltak meg. A természetes fogyás – azaz a születések és a halálozások különbsége – idén eddig 10 029 fő, ami 29 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!

Forrás: KSH
# koronavírus# covid# halálozás# Magyarország

TÜNETKERESŐ

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához

Címlapról ajánljuk