Ezeket látta már?

Elérte a 80 százalékot a kétszer oltottak aránya Nagy-Britanniában

koronavírus, járvány, brit, fertőzött, oltottak, vakcina, második oltás, harmadik oltás

Sőt, a lakosság több mint 20 százalék a harmadik, hatáserősítő vakcinadózist is megkapta.

A szombaton közölt legfrissebb adatok szerint elérte a 80 százalékot a 12 évnél idősebb brit lakosságon belül azoknak az aránya, akiknek a koronavírus elleni oltás két adagját beadták. Az eddig beadott első, második és harmadik oltási adagok együttes száma meghaladta a 108 milliót Nagy-Britanniában.

A brit egészségügyi minisztérium szombat este közzétett részletes adatai szerint a nagy-britanniai oltási kampány tavaly december 8-i kezdete óta az első oltási adagból eddig 50 525 259-en részesültek. Közülük 45 985 795-en a második, 12 164 586-an a harmadik dózist is megkapták, így eddig összesen 108 675 640 adagot adtak be Nagy-Britanniában a koronavírus elleni oltásból.

A szombat esti ismertetés szerint ez azt jelenti, hogy a 12 éven felüli brit lakosság 80 százaléka megkapta a két első oltási dózist, három vakcinaadagban e korcsoport tagjainak 21,2 százaléka részesült. Laboratóriumi vizsgálatokkal eddig több mint 9,5 millió koronavírus-fertőzést mutattak ki országszerte, és a járványnak a szombati adatsor összeállításáig 142 835 halálos áldozata volt Nagy-Britanniában.

Ez is érdekelheti:

Az angliai közegészségügyi szolgálat (Public Health England, PHE) friss becslése szerint azonban a nagy-britanniai oltási program több mint 112 ezer további halálesetet és 24,7 millió fertőződést akadályozott meg, emellett 143 600 olyan súlyos megbetegedésnek vette elejét, amely kórházi ellátást tett volna szükségessé.

A brit egészségügyi minisztérium szombat esti beszámolója szerint az elmúlt egy napban 38 351, az utóbbi egy hétben 256 207 új koronavírus-fertőződést szűrtek ki országszerte.

A heti adat gyakorlatilag stagnálást jelez a múlt szombaton zárult egyheti időszakban szűrővizsgálattal azonosított új fertőződések számával összemérve, a Covid-19 betegség okozta halálesetek heti száma ugyanakkor 94-gyel, 7,9 százalékkal 1092-re, az elmúlt hét napban újonnan kórházba került betegeké 965-tel, 13,2 százalékkal 6334-re csökkent.

A brit kormány készenléti helyzetekben működő tudományos tanácsadó testületének (SAGE) legfrissebb számításai szerint az Angliára kiszámított R reprodukciós ráta is csökkent: jelenleg 0,8 és 1 között jár az előző héten kimutatott 0,9-1,1 helyett.

Ennek elsődleges jelentőségét az adja, hogy a becslési sáv alsó értéke még távolabb került a kritikus 1-es szinttől, és a felső érték sem haladja már meg az 1-et. Az új becslés azt mutatja, hogy tíz fertőzött átlagosan 8-10 másik embernek adja át a koronavírus-fertőzést, vagyis ha a becslési sáv két szélső értéke közül az alsó az igaz, akkor a koronavírus-járvány angliai terjedési üteme lassul.

A SAGE számítási módszertana szerint a 0,8-1 közötti R ráta azt jelenti, hogy az újonnan bekövetkező koronavírus-fertőzések száma Angliában - az Egyesült Királyság messze legnépesebb országában - minden egyes nap 3 százalékos csökkenés és 1 százalékos emelkedés között járhat.

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához