Ezeket látta már?

Erre figyelmeztet a Magyar Tudományos Akadémia elnöke

Magyar Tudományos Akadémia, koronavírus covid-19, oltás, vakcina, fertőzés

Freund Tamás állásfoglalása a COVID-19-járvány negyedik hullámával és a harmadik oltás szükségességével kapcsolatban.

A környező országok mellett már itthon is elkezdett emelkedni a koronavírus delta-variánsával fertőzöttek száma. Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia elnökeként szakértők szakmai véleménye alapján javaslatokkal kívánja segíteni Magyarország Kormányának, szakembereinek és állampolgárainak a felkészülését a negyedik hullámra és megküzdését a COVID-19-járvánnyal.

Friss koronavírus hírek itt - kattintson!

Aki még nem oltatta be magát, minél előbb kérje az oltást!

Akik még nem tették meg, minél előbb vegyék fel az első, illetve a második védőoltást. A védőoltások a járvány elleni védekezés legfontosabb eszközei, jelen tudásunk szerint hatásosak és biztonságosak, a komoly mellékhatások előfordulásának gyakorisága igen alacsony, különösen a COVID-19 életet veszélyeztető és egészségkárosító hatásaival összevetve.

A világ számos országából érkező beszámolók tanúsága szerint a negyedik hullám során kórházba vagy lélegeztetőgépre került COVID-19-betegek csaknem 90%-a az oltatlanok közül kerül ki. Az új koronavírus okozta fertőzésnek egyre jobban ismertek hosszan tartó és súlyos károsító hatásai az érrendszerre, a véralvadásra és az idegrendszerre is, ezért a védőoltások alkalmazása nem csak a halálozások megelőzése érdekében alapvető népegészségügyi feladat.

Kinek javasolják a harmadik oltást?

A Magyarországon már elérhető harmadik oltás a szakmai közlemények alapján jelenleg azoknak javasolt, akiknek szervezetében nem mutatható ki ellenanyag. Ennek vizsgálata kiemelten fontos a 60 év felettiek, az immunhiányos vagy csökkent immunitást okozó kórképekben szenvedő betegek és a fertőzésnek fokozottan kitett (pl. egészségügyben dolgozó, közszolgálatot ellátó) állampolgárok esetében.

A koronavírus és a fiatalok oltása

- Fontosnak tartjuk, hogy a 12-18 éves korosztály tagjai is megkapják a COVID-19 elleni védőoltást (jelenleg a Pfizer és a Moderna vakcinája már megkapta az erre vonatkozó engedélyt). Különös figyelmet kell fordítani azokra, akik krónikus betegségben szenvednek, fogyatékkal élők, valamint akiknek családtagjai immunhiányos vagy egyéb krónikus betegségben szenvednek. A fiatalok szélesebb körű oltásának indokoltságával kapcsolatban hamarosan több adat is várható, így nemsokára erre vonatkozóan is megalapozott javaslat tehető. Mivel ismertté vált, hogy a fiatalabbak körében is előfordulnak súlyos, esetenként hosszú távú károsodást okozó COVID-19-kórképek, ennek a kérdésnek fokozott figyelmet kell szentelni. Egyetértünk az iskolákban elindított oltási kampánnyal, és azt támogatjuk - mondta Freund Tamás, az MTA elnöke.

Forrás: Shutterstork.com
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához