Ezeket látta már?

Fertőző májgyulladás: veszélyt jelenthet az iskolakezdés?

fertőző májgyulladás, hepatitis A, hepatitisz A, iskolakezdés, gyerekek

A járványügyi szakember szerint ezek a gyerekek vannak a legnagyobb veszélyben.

Ócsai Lajos, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal járványügyi részlegének korábbi vezetője az Inforádiónak úgy fogalmazott, hogy a gyerekeknél természetes átvészeltség nincs, ezért a veszély abban rejlik, ha rossz szociális körülmények között élő gyerekek közé ez a vírus bekerül, akkor nagyon komoly járványokat tud okozni, és nagyon komoly megbetegedési hullámot tud kiváltani.

"Kezdődik az iskolaszezon, a gyerekeknek természetesen védettségük nincs, oltva sincsenek, mert nem kötelező a védőoltás, tb-támogatás sincs rá, ezért pont a szociálisan rászorulók körében nehezen hozzáférhető. Ráadásul a gyerekek a higiénés rend fenntartásában sem járnak elöl, és az iskolákban sem biztos, hogy ennek a feltételei mindenhol adottak" – emelte ki a szakember, aki szerint a megelőzés szempontjából fontos a megfelelő ivóvíz - és konyhatechnológia, a rendszeres, alapos kézmosás és fertőtlenítés.

Tavaly összesen 75 fertőző májgyulladásos beteget regisztráltak Magyarországon. Az idei év első hét hónapjában viszont már 346 megbetegedés történt, amelynek több mint a felét Budapestről jelentették. A fertőzés terjedésében szerepet játszhat egy új vírustörzs megjelenése is Magyarországon.

A hepatitis A-vírus fertőzésének főbb tünetei

A többi hepatitisvírussal összehasonlítva a hepatitis A vírus nem okoz hosszú távú májkárosodást. Az általa okozott májgyulladás a legtöbb embernél pár hétig tart, a fertőzöttek többsége teljesen meggyógyul, azonban ritka esetben májelégtelenség alakulhat ki. A tünetek a fertőzéstől számítva 2-4 hét múlva jelennek meg. A fiatal gyerekek gyakran tünetmentesek.

A jellemző tünetek a következők:

  • jobb oldali hasi fájdalom;
  • hányinger, hányás;
  • étvágytalanság;
  • láz;
  • ízületi fájdalom, izomfájdalom;
  • fáradékonyság;
  • sötét vizelet;
  • világos széklet;
  • viszketés;
  • sárgaság.

Fertőző májgyulladás (hepatitis A) okai

A hepatitisvírusok fertőzéses májgyulladást okoznak. A hepatitis A vírus megfertőzi a májsejteket, ami gyulladáshoz vezet. A gyulladás károsítja a máj funkcióját.

A hepatitis A vírus fertőzött széklettel szennyezett vízzel, jéggel, ételek fogyasztásával terjed. Ritkább esetekben szexuális úton is átadódhat a vírus (pl. anális szex során). A fertőzés előfordulása rossz higiénés körülmények között gyakoribb, ott, ahol nem biztosított a víz tisztítása és a megfelelő tiszta vízellátás.

Forrás: infostart.hu
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához