Ezeket látta már?

Korai a focimeccs: nincs 4 millió védett ember

nyitás, covid, oltás, védettség, immunitás

Aggódnak az orvosok. Nyilvános focimeccs tartásához nincs elég védett ember, hiszen a beoltottak száma nem egyenlő azokéval, akik védettnek is nevezhetők. A védettség, ami nem is száz százalékos, csak a második oltás után hetekkel épül ki - hangsúlyozzák az orvosok.

Örvendetes, hogy egyre többen vannak beoltva, de ahhoz, hogy visszakaphassuk a korábbi életünket, a védettek nagyobb aránya kellene – vélekedett Svéd Tamás intenzív terápiás főorvos, aki a megkezdődött lazítások miatt viszont attól tart, jöhet egy negyedik hullám. A Magyar Orvosi Kamara elnökségének titkára szerint „megint fordítva ülünk a lovon, nem úgy zajlik a nyitás, ahogyan azt célszerűnek látnánk, mert ahhoz, hogy az egészségügy fellélegezhessen, később kellett volna nyitni” – olvasható a 168.hu-n.

A beoltottak száma még nem jelenti azt, hogy ennyien védettek is

A kormányzati tájékoztató oldalon olvasható mai hír szerint a beoltottak száma 3 870 222 fő, azonban közülük csak mindössze 1 822 655 fő kapta meg a második oltását. Ráadásul a vakcinagyártók által közreadott hatásosság csak a második oltás után 2-3 hétre épül ki, így nem tudjuk, hogy valójában mennyien lehetnek azok, akik már védettnek minősülnek a koronavírus ellen.

Svéd Tamás is elismerte, hogy a lakosság átoltottságának EU-s összehasonlításban magas száma, és az eddig bevezetett korlátozások kedvező hatása együttesen hozzájárult ahhoz, hogy csökken az intenzív osztályokon ápoltak és a lélegeztetett betegek száma, de arra figyelmeztetett, hogy a korlátozások idő előtti lazítása ronthat a helyzeten. Főleg úgy, hogy „az első oltás még nem jelent teljes védelmet, százszázalékosat még a második sem” – hívta fel a figyelmet.

Ugyanerre figyelmeztetett a napokban a székesfehérvári kórházigazgató is, aki szerint, egy negyedik hullám könnyen "elviheti a fél országot". Bucsi László Székesfehérváron a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház főigazgatója egy előadásban vallotta be, hogy fél a negyedik hullámtól. Mint fogalmazott: a kórházukba szombaton 7100 adag vakcina érkezett a tömeges oltáshoz, a regisztráltak száma azonban a háromezret sem éri el. „Az emberek nagy része még mindig nem tudja, hogy mi van” – mondta.

Zacher Gábor is óva int a következményektől

Zacher Gábor is úgy nyilatkozott az ATV Híradójának, hogy az oltás felvétele nem jelent azonnali védettséget. A toxikológus szerint az első oltás után 5-10-12 nappal kezdődik a védettség kialakulása, a második oltást követően pedig körülbelül 10-14 nappal mondhatjuk ki, hogy azt a fokú védettséget érte el az illető, ami a különböző oltóanyagok leiratában szerepel.

Zacher szerint a sportesemények látogatásánál kérdés, hogy az mennyire kötött védettségi igazolványhoz. Amennyiben igen, akkor a rizikó kisebb, de ahogy a szakember fogalmazott: kétli, hogy a klasszikus B-Középben a távolságtartás, maszkviselés folyamatosan jelen lesz.

Arra a kérdésre, hogy a durván kétmillió beoltott, aki már a második adag vakcinát is megkapta, mennyire tudja visszafogni a járvány terjedését, Zacher Gábor azt mondta: a nyájimmunitáshoz ez kevés, ahhoz az kellene, hogy a lakosság 80 százaléka be legyen oltva.

Korábban Szlávik János, infektológus is hangsúlyozta, hogy „Nagy engedményeket a lakosság negyedének átoltottsága után nem lehet adni. Ennyivel még nem lehet visszatérni a normális életünkhöz. Nyáron juthatunk el oda, hogy komolyabb engedményeket lehet tenni” - mondta Szlávik János az InfoRádió Aréna című műsorában.

A Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője szerint először a nyílt terekben való nagyobb mozgás jöhet szóba. Mint kiemelte, nyáron egy focimeccsen a tömeg még veszélyes lehet, de a strandon talán majd nem kell maszkban napozni.

Ez is érdekelheti:

Forrás: egeszsegkalauz.hu
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához