Ezeket látta már?

Friss koronavírus hírek ma

Koronavírus: a rák és 3 oltás után lázasan fekszik otthon a magyar színész

Betegségek
2022. január 25. 15:34
koronavírus, rák, láz, színész

A 77 éves Ujlaki Dénes 3 oltás után kapta el a koronavírust. A színész évek óta küzd a rákkal.

A Jászai Mari-díjas, érdemes művésznél 2015-ben rákot diagnosztizáltak. Úgy tűnt már túl van a nehezén, ám a súlyos betegség két év múlva kiújult. Ujlaki jelenleg tünetmentes daganatos beteg, de nemrég elkapta a koronavírust.

„Lázasan fekszem itthon, és úgy érzem, mintha a bordáimat egy fogóval összeroppantották volna, a tüdőm pedig folyamatosan jelzi, hogy olyan terhelést kap, mintha épp maratont futnék. Egyszerűbben fogalmazva, covidos vagyok, elkaptam ezt az átkozott vírust a harmadik oltás után is. Egyébként megvan a véleményem a hazai járványkezelésről, erről a húzd meg, ereszd meg szisztémáról, már ha ezt annak lehet nevezni. Információt nem közölnek, bizonytalanságban tartják az embereket, ugyanakkor telt házas sportrendezvényeket tartanak, és csodálkoznak, hogy egyre több és több a fertőzött” – nyilatkozta Ujlaki Dénes a Blikknek.

Legutóbb a pekingi téli olimpiára készülő Liu Shaoang rövidpályás gyorskorcsolyázó koronavírustesztje lett pozitív a tesztje. A sportolónak nincsenek tünetei, ezért tovább edzhet. Az ötkarikás csapat mellett működő egészségügyi stáb a nemzetközi protokoll szerint tevékenykedik, az induláshoz öt egymást követő napon át negatív teszteredményre lesz szükség.

Omikron: innen érdemesebb mintát venni, hogy biztosabb eredményt mutasson a gyorsteszt - olvasson tovább!

A rövidpályás gyorskorcsolyázók arra készülnek, hogy ez a feltétel teljesül, így az olimpiai, világ- és Európa-bajnok versenyző a csapat után utazhat majd a kínai fővárosba.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben , a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en, Tiktok-on is!

Forrás: blikk.hu
# koronavírus # harmadik oltás # covid # daganat

TÜNETKERESŐ

pulzus ikon

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

keresés

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához
Tünetkereső illusztráció Tünetkereső Orvos válaszol illusztráció Orvos válaszol Gyógyszerkereső illusztráció Gyógyszerkereső Kalkulátorok illusztráció Kalkulátorok

Extra ajánló

Értesüljön legújabb híreinkről hírlevelünkből

Legnépszerűbb

egészségkalauz logo

TÜNETKERESŐ

pulzus ikon

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

keresés

Keresés, pl. fejfájás

Keresés