Ezeket látta már?

Koronavírus: ekkorra várják a tetőzést a szakértők

koronavírus, covid, tetőzés, magyarország

Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának főorvosa a koronavírus járvány tetőzéséről beszélt.

Szlávik kiemelte, hogy a plusz kórházak építése jó, de személyzet is kell a működtetéshez.

"Senki nem tudja, meddig emelkedik az esetszám, a legtöbben most decemberre várják, én szeretném, ha már novemberben eljönne a plató" - mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának főorvosa a Forbes-nak.

A főorvos a frontvonalból látja és kezeli a koronavírus fertőzötteket, és elmondta, hogy a koronavírus elleni gyógyszerre nem várhat senki, mivel akár évek is eltelhetnek, az Covid elleni oltás azonban már a küszöbön van.

"Csöndben, óvatosan, halkan Indiában, Brazíliában és több európai országban is gyártják már a kísérleti vakcinákat. És amikor kijön a vizsgálatok eredménye, hogy márpedig ez jó, ott lesz milliószám a vakcina. Először nyilván a krónikus betegek, az egészségügyi dolgozók és azok kapják, akik azért felelősek, hogy az ország működjön."

A magyarországi szabályokról, korlátozásokról a következőket mondta:

"Ahol olyan a közlekedési morál, mint nálunk, ott csak vaskézzel lehet irányítani. Ilyen helyzetben csakis a kormányzatnak kell odahatnia, hogy az emberek betartsák a szabályokat, maguktól nem fogják."

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához